Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A játékosoknak szánt alaplapok bejelentésekor leginkább olyan megoldásokat köszönthetünk a piacon, melyek az Intel processzorait fogadják készséggel, az ASUS azonban nemrég a másik oldalon is erősített, méghozzá egy minden földi jóval ellátott modellel. Nemrég ugyanis hivatalosan is bemutatták az ASUS Crossblade Ranger névre keresztelt alaplapot, mely az AMD FM2+-os alaplapjait fogadja szívesen, így az igen széles választékkal rendelkező processzorcsalád tulajdonosai igazán örülhetnek. Mivel elsősorban játékosoknak szánt termékről van szó, ezért természetesen a ROG márkanév alá és piros-fekete színezéssel érkezett meg az újdonság.
A GameFirst III és LANGuard technológiák figyelnek majd arra, hogy a hálózaton a játékunk legyen az első, a SupremeFX 2014 technológia pedig a remek audioélményért felel majd. Az Auto Tuning technológia arra hivatott, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki az APU megoldásokból. Az ATX méretű alaplap egyébként az AMD A88X chipkészletre épül, ráadásul a hírek szerint egy ROG egérpad is jár majd hozzá.
rdave
11 éve, 5 hónapja és 1 heteEz de jól nézne ki a GC Sho… 😄 Bár a gépemben még jobban! (: Kellene már egy FM2+-os lap az AM2+-os lapom helyett.
totyak
11 éve, 5 hónapja és 1 heteNekem az APU-k valahogy nem szimpatikusak, így pedig az FM széria sem az.
matyigeek
11 éve, 5 hónapja és 1 heteJól néz ki meg minden csak pont értelme nincs a processzornál drágább lapot venni.
Nomeg teljesen fölösleges a 3 pci 16x hiszen ezek a procik egy vga-t is nehezen hajtanak ki nem hogy ketőt.
kpal
11 éve, 5 hónapja és 1 heteesztétikus , de Intel jobb volna 😄