Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sajnos olyan világban élünk, amelyben bármikor érhet minket támadás az utcán, de még a kocsiban ülve is, ezt pedig számos önvédelmi segédeszközzel próbálhatjuk elkerülni, illetve csökkenteni a károkat. Az Indiegogo oldalán futó projekt találóan a Defender nevet kapta, lényegében pedig egy okos paprikasprayről van szó. Az okosságot igenis komolyan kell venni, hiszen elég hasznos funkciókat kapott a kis eszköz, mely természetesen a klasszikus formában is használható.
Meg kell említeni a beépített kamerát, mely képet készíthet a támadónkról, hiszen akkor lövi a fotókat, amikor le akarjuk fújni az illetőt. Ezt egészíti ki az okostelefonnal való együttműködés, melynek hála GPS koordinátákkal együtt azonnal fel tudjuk tölteni a vállalat ellenőrző központjába a készült képeket, így pedig még hamarabb megérkezhet a segítség, illetve a bizonyítás is könnyebb lehet.
Persze a projekt elsősorban az amerikai piacot célozza meg, de követendő példa lehetne több országban is, illetve a monitorozó szolgáltatást is honosítani lehetne. Ahhoz, hogy egy ilyen legyen a tulajdonunkban, minimum 159 dollárral (36 500 Ft) kell támogatnunk a projektet.
rdave
11 éve, 5 hónapja és 3 heteCím hallatán óriási baromságnak hangzott, de a hírt olvasva már egész hasznosnak tűnik, lenne sokszor értelme a fényképnek és a többinek.
willthawheel
11 éve, 5 hónapja és 3 heteAztán a sok buta lányka nem fogja majd megérteni, miért nem kaphatják meg egy selfie erejéig…XD
gokuvsvegita
11 éve, 5 hónapja és 3 heteJó kis védelem, bár minden a gyorsaságon múlik. Ha elkapnak valakit és nem ér oda időben a segítség akkor nem sokat ér megtörténik a baj.
fantis6
11 éve, 5 hónapja és 3 heteén először okos papírsárkánynak olvastam a címet XD
totyak
11 éve, 5 hónapja és 3 heteEzeknek a spray-knek nincs semmi értelmük. Nem ezzel a markodban mászkálsz az utcán. Ha rád támadnak, nincs időd elővenni és lefújni az illetőt. Maximum biztonság érzetet adhat, hogy van egy ilyened.
rdave
11 éve, 5 hónapja és 3 heteEzért nem a táska mélyén kell tartani, ha a sötét utcákban készül valaki mászkálni.
kylx
11 éve, 5 hónapja és 3 heteEgyetértek, szépen bal kézben kell tartani a telót.
A jobban meg a pisztolyt.
totyak
11 éve, 5 hónapja és 3 heteHa mindenki paprikaspray-jel mászkálna a kezében, mert annyira paranoiás lenne, hogy attól fél, megtámadják, akkor igen szar világban élnénk.
De értem mire gondolsz, csak nem érzem életszagúnak.
rdave
11 éve, 5 hónapja és 3 heteZsebére gondoltam, nem kézben tartva. 🙂 Esetek többsége este történik, amikor általában hideg is van és kabát vagy valami felső is akad zsebbel, de a táskában is lehet olyan helyre rakni, aminél nem jelent akadályt kivenni és nem is feltűnő, ha végig ott a keze, végtére is kézi táskákról van szó.
Sajnos van olyan ország, ahol ajánlott annyira paranoiásnak lenni. Nagyon sok morbidnak tűnő dolgot kitaláltak már az olyan országokban, hogy az erőszakos eseteket kivédjék. Mindenféle szúró, rázó fehérneműt…