Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Xbox One elérhetővé tette a fejlesztők számára, hogy játékaikból ingyenes Game Trial verziót adjanak ki, amelyet aztán a játék megvásárlásával, letöltés nélkül lehet teljes játékká konvertálni. A Game Trial legnagyobb előnye a demókhoz képest, hogy a játékok kész változatának egy részét teszik elérhetővé, és a Trial során elért eredmények megmaradnak.
Ahogy minden felhasználó havonta frissíti a konzolját, úgy frissítik a fejlesztők is a saját rendszerüket. Ez egy új dolog, eddig még nem érkezett olyan játék, amelyből lett volna Trial-mód, de ez a jövőben megváltozhat. Ez mindenki számára nyílt lesz.
– mondta az ID@Xbox vezetője, Chris Charla a Eurogamer interjújában. Hozzátette még, hogy a továbbiakban szeretnék egyszerűsíteni a rendszert, hogy több független fejlesztő is részt vegyen benne, mert nem szeretnék őket elkülöníteni. Eddig 65 független fejlesztő csatalakozott ID@Xbox-hoz, és több száz játék áll fejlesztés alatt.
zender
11 éve, 6 hónapja és 1 heteEz nem az elejétől van így?😮
totyak
11 éve, 6 hónapja és 1 heteJó ötletnek tartom ezt, ilyen lehetne pc-n is és akkor tényleg mindenki kipróbálhatná a játékokat vásárlás előtt.
kpal
11 éve, 6 hónapja és 1 heteinkább Ps4 😎