A másik érdekes Xbox konzolos hírt a család egyik húzónevének, a Halo szériának a harmadik része szolgáltatta. Az igencsak koros alkotásban ugyanis tömérdek easter egg került elrejtésre, az utolsót pedig csak nemrég találták meg. A konzolos hírek itt nem értek véget, hiszen olyan különlegességek bukkantak fel a héten, mint a fehér PlayStation 4, mely még idén az európai boltok polcaira kerülhet.
Ha már szóba került az Xbox és a PlayStation, akkor nem marad megfeledkezni a Nintendo aktuális zászlóshajójáról, a Wii U-ról sem. A konzol ismét nagyon népszerű Japánban, melyet főleg a nemrég debütáló Mario Kart 8-nak köszönhet, mely nagyon hangulatosra sikeredett. Valószínűleg a Titanfall eladások is meg fognak növekedni az alkotás második DLC-jének megjelenésekor, melyről tudjuk már, hogy Frontier’s Edge néven érkezik majd. A kiegészítőről szóló hírünkből az is kiderül, hogy milyen újdonságokat kapunk majd, a leghasznosabb pedig biztosan a három új pálya lesz.

A DLC-k sokat lendíthetnek egy-egy játékon, tudják ezt az Alien: Isolation fejlesztői is, melyet abból szűrhetünk le, hogy bejelentésük szerint nem csak az előrendelők érhetik el a Last Survivors és a The Crew Expendable bónusz küldetéseket. Akik szeretik az 1979-es filmet, azoknak kötelező lesz beszerezni, hiszen állítólag a kiegészítők által azt élhetjük újra a játékban. Az októberben érkező játék kapcsán felmerült egy Oculus Riftet támogató verzió is, melyről kiderült, hogy nem került bele a teljes változatba, így sokan csalódottak lehetnek.

Az októberi hónap előreláthatólag mozgalmas lesz, hiszen a hónap utolsó napján érkezik a Lords of the Fallen, melyet sokan a Dark Souls-sorozathoz hasonlítanak. Néhány nappal korábban egy másik hasonló világgal hódítani kívánó játék, a Dragon Age: Inquisition jelenik meg, melyről a héten egy negyedórás gameplay felvétel érkezett, melyhez fejlesztői kommentár is társul. Egy jó gokartos játékra sokan vágynak, de azt senki sem gondolta volna, hogy a héten a Dota 2 kapcsán számolhatunk be ilyesmi játékról. Pedig lelkes moddereknek hála az alkotásban szereplő karakterekkel róhatjuk a köröket, ez a kaland pedig a Dota Dash nevet kapta.
A Watch Dogs autós rendszerét sokan gokartos szintekhez hasonlították, mégis sikerült a Ubisoftnak 8 millió Watch Dogs példányt értékesíteni. Ennek fele az első hét nap alatt jött össze, melyet az óriási marketingnek köszönhetnek, ám jól látszik, hogy sokan a rengeteg negativitás ellenére fektettek komoly összeget a játékba. Az Unreal Tournament kapcsán nem lehetünk nagyon szomorúak akkor sem, ha nem sikerül jól a játék, hiszen ingyenes lesz. A fejlesztések még csak nemrég kezdődtek, így gameplay felvételeket senki ne várjon, ám konepciós rajzok már érkeztek. Ezek alapján a korábbi részek hangulatát élhetjük majd át, ami biztosan sokaknak hiányzik.

Kim Kardashian nem éppen arról híres, hogy hány akciójátékban szerepelt már mint hősnő, így leginkább azon játékosok hallhattak már róla, akik otthonosan mozognak a bulvár témákban. A nevével fémjelzett alkotás azonban úgy látszik beáll abba a sorba, ahol az ismertsége miatt népszerű termékek állnak, hiszen a Kim Kardashian: Hollywood elképesztően sikeres. Kardashian családjában bizonyosan akadnak olyan személyek, akik már használtak tudatmódosító szereket, melyekre nem nehéz ráfüggni. A The Sun készített egy kutatást, melyből az derül ki, hogy a videojáték olyan függőséget képes okozni, mint a heroin, ami azért egy bulvárlaptól is túlzás, de ismerhetjük már őket az elmúlt évek lejáratócikkeiből.

Kim Kardashian játékával kapcsolatban még egy érdekes hírre hívnánk fel a figyelmeteket, melyből elsősorban az androidos okostelefonnal rendelkező felhasználók kovácsolhatnak előnyt. A Google Play Store-ba ugyanis nemrég felkerült a GameBench nevezetű alkalmazás, mely állítólag sok társával ellentétben becsaphatatlan, így valós teljesítménytükrözést készít. Akit érdekel ez a téma, az mindenképpen szerezze be, hiszen ingyenes alkalmazásról van szó.
Ha már kicsit a technológia világát emlegettük, akkor nem mehetünk el hivatalos blogjaink mellett sem, melyekből az utóbbi időben igen sok érkezett. A MagicToMaster csapata például egy teljesen új játékmódot hozott el nektek a Battleground-ról szóló bejegyzésükben. Az ASUS egy olyan kiegészítő praktikusságát emelte ki, melyet még a VB döntő előtt sem késő beszerezni, ám előtte olvassátok el az ASUS S1 Mobil LED-kivetítő-ről szóló blogjukat. Az MSI pedig folytatta az új alaplapcsaládjainak bemutatását, mely ezúttal a tuningosoknak szánt megoldásokat hozta el nektek.

Ti is szép számmal írtatok blogokat, ráadásul igen minőségi irományok születtek az elmúlt napokban. Totyak például egy remek bemutatót hozott el, melyben a nálunk is tesztelt Murdered Soul Suspect-ről írt nektek. 5t3v3nk3 ismét egy érdekes témát talált, melyet a tőle megszokott minőségben prezentált. A címből sokak számára nem derül ki semmi, de ezért eláruljuk, hogy a Se nem sárgább se nem savanyúbb…!-ról van szó.
Az már megszokott, hogy Norbiii képviseli a blogok nintendos vonalát, legújabb bejegyezésében pedig egy olyan klasszikust hozott el nekünk, mely nagyon sokunk gyerekkorát aranyozta be, a legjobb az egészben pedig az, hogy mai napig élvezhetjük a Super Mario, a legenda világát. Remek bemutatójáért neki ajándékoztuk a hét blogja címet.