Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Alcatel sokat lépett előre az okostelefonos korszakban, hiszen az erős és jó áron kapható készülékek mellett a korrekt tudású alsóbb kategóriákba sorolható készülékek piacán is sikeresen szerepelnek. Az okostelefonok mellett természetesen a táblagépek piacán is jelen vannak, egyik legújabb termékük pedig fura processzormegoldással érkezik. A 8 hüvelykes (1280x800) kijelzővel érkező Pixi 8-ban ugyanis egy hárommagos processzor kap helyet, mely 1,2Ghz-en ketyeg.
Ez a megoldás nem túl megszokott, hiszen főként kettő és négymagos megoldásokkal találkozhatunk manapság. Mindemellett egy alsókategóriás termékről beszélhetünk, hiszen az európai változat 512MB memóriát és 4GB bővíthető tárhelyet kapott. Az Android 4.4 KitKat rendszer örömteli, a hátlapi 2 megapixeles kamerával azonban nem fogunk fotópályázatokat nyerni.
totyak
12 éve, 1 hete és 6 napjaMagyarországon talán már nem is forgalmaznak Alcatel cuccokat.
kpal
12 éve, 1 hete és 6 napja3mag 😮 sose hallatom ilyet ,nem duplán szoktak lenni a magok , jó árazással , és ha röccenés menetsen lehet netezni rajta 1-2 oldal megnyitásával akkor nekem már jó.
rdave
12 éve, 1 hete és 6 napjaDehogynem, elég szép számmal van Alcatel az országban. Sose maradt abba a forgalmazása itthon se.
totyak
12 éve, 1 hete és 6 napjaAkkor csak Fehérvárra nem jut 😄
rdave
12 éve, 1 hete és 6 napjaT-Mobileban találhatsz. Tablet és telefon is van.
totyak
12 éve, 1 hete és 6 napjaAkkor ez lesz a gond, Telenor függő vagyok.
De komolyra fordítva, tényleg nem nagyon látok Alcatel cuccokat, pedig azért megfordulok olyan helyeken, ahol leehtne.
rdave
12 éve, 1 hete és 6 napjaAz elektronikai boltokba már lehet sok helyre nem jut, mert kiszorítja a kismillió másik márka, de neten még mindig bőven találhatnál bármerre, ha kellene, bár gondolom nem vágyálmod egy Alcatel. 😄
Én meg boltokban nem szoktam nézni. Nálunk felesleges, olcsóbban nem jövők ki, a választék pedig nem túl jó, szóval minden elektronikai cuccom netről van. A gépem részei (a billentyűzetet leszámítva 😄), PS-em, telefonom….
marco
12 éve, 1 hete és 6 napjaSzerintem az egyik legrosszabb elektronikai gyártó ami létezik. Selejt mind, ócska minőségű, bőven a kínai olcsó alatt teljesítő cucc mindenük.
Igaz az elmúlt két évben nem volt szerencsém egy termékükhöz sem, de azelőtt ez volt a helyzet.
totyak
12 éve, 1 hete és 6 napjaKorábban, még a nem okostelefonok idejében volt Alcatel telefonunk és ahogy te is írod, az sem működött éppen tökéletesen. A memóriakártyát sosem tudta rendesen kezelni.
kpal
12 éve, 1 hete és 6 napjaEzzel így vagyok , de lehet ez már másabb ,ha valahol kipróbálható akkor könnyen ellehet dönteni 🙂
bvektor
12 éve, 1 hete és 6 napjaMost se jobb a helyzet. Pár ismerősömnek most is van/volt a közelmúltban alcatelje, mind megbánta.
gokuvsvegita
12 éve, 1 hete és 6 napjaÉn is eddig 2 és 4 magosról hallottam, de 3 mag sem lesz rossz szerintem. 😄 Ha 4-el nagyon jó volt, akkor 3-mal szép lesz. 😄