Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Deep Silver nem csak a Dead Island 2-t fejleszti, hanem szép csendben egy spinoffot is összehozott a háttérben, ami PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra érkezik. Mégpedig nem is olyan sokára, hiszen valamikor idén ősszel már pörgethetjük is az újabb túlélőkalandot. A játékról annyit tudni, hogy csak single player lesz benne, valamint az első és a második epizód közötti összekötő kapocs szerepét tölti be.
A főszereplő neve Calo aki Narapela szigetére érkezik, hogy kivizsgálja az ott történő érdekes dolgokat, és kivizsgálja a vírus eredetét.
Az információt egyébként a Deep Silver producere, Alex Toplansky osztotta meg a hivatalos PlayStation blogon, emiatt – nameg azért mert az ott csatolt trailerben csak a PS3 volt feltüntetve – rövid ideig többen azt gondolták, kizárólag PS3-ra érkezik az alkotás. Azonban ez nem így van, lastgenen és PC-n és kaszabolhatunk majd.
Az Escape Dead Island-et a svéd Fatshark csapat fejlesztette, de a Deep Silver adja ki. 40 angol fontba fog konzolon és 35 angol fontba PC-n kerülni.
neurotic
11 éve, 6 hónapja és 2 heteNem sokat mutat a videó, de az sem meggyőző. Lusták voltak lemodellezni a csávót hátizsák nélkül ezért a fazon abban is alszik 🙂
marco
11 éve, 6 hónapja és 2 heteÉszre sem vettem.😄
5t3v3nk3
11 éve, 6 hónapja és 2 heteJóféle de igen a hátizsákos baki az cikis…
rdave
11 éve, 6 hónapja és 2 heteNincs idő levetni, bármikor jöhetnek a zombik! 😄 Ez olyan szúrjuk ki valamivel a last-gen felhasználók szemét, ha már ilyen sokan vannak.
warpraystr
11 éve, 6 hónapja és 2 heteMár nem hiszem, hogy dobnának valamit ami olyan jó lenne, mint mondjuk a Peace Walker volt a PSP utolsó hörgésénél vagy most R&C Nexusnál. Már ps4 és 0ra fogják kihozni A játékokat.
totyak
11 éve, 6 hónapja és 2 heteEz valahogy elég vacakul fest. Nem akarom elhamarkodni, bár a korábbi rész sem tetszett.