Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság egyre okosabb telefonok érkeznek a piacra, melyek az alapvető PC-s funkciókat is minden gond nélkül el tudják látni, ám jelenleg inkább egyfajta kiegészítőként használjuk őket a számítógépünk mellett. Az IDC szerint 2018-ra ez drasztikusan meg fog változni, hiszen szerintük az említett időszakban már hatszor annyi okostelefon talál majd gazdára mint ahány PC. Persze ebben közrejátszik, hogy az okostelefonok piaca folyamatosan bővül és a nagyobb nevek is évente adnak ki újabb vonzó modelleket, miközben a PC-s oldalon a hosszú távú befektetés lebeg sokak szeme előtt.
Ehhez még hozzájönnek a konzolok és a táblagépek is, melyek tovább csökkenthetik a PC-s igényeket, miközben az okostelefont egyelőre nehéz kiváltani. Néhány év múlva meglátjuk, hogy bejön e ez az előrejelzés, mindenesetre elgondolkodtató az irány.
smohai
11 éve, 7 hónapja és 2 napjaérdekes, nagyon érdekes 😄
rdave
11 éve, 7 hónapja és 2 napjaIlyenkor viszont sehogy nem számolják bele, hogy hányan rakják darabokban össze a gépet? 😄
gokuvsvegita
11 éve, 7 hónapja és 2 napjaén is úgy tervezem. 😄
totyak
11 éve, 7 hónapja és 2 napjaA pc örök. Hiába adnak el 5x annyi telefont, az egy más kategória.
rdave
11 éve, 7 hónapja és 2 napjaSemmi sem örök, kitudja mi lesz itt. Azt se gondoltuk egyhamar, hogy GTA és FF lesz mobilon.
totyak
11 éve, 7 hónapja és 2 napjaSok tíz éve létezik már pc, azóta vannak rá játékok is. A hardvergyártók egyre újabb dolgokkal rukkolnak elő és persze játékon kívül még millió dologra alkalmas gép. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy örök.
kpal
11 éve, 7 hónapja és 2 napjaÉn ha telefont veszek azt is hosszútávra 3-4 év legalább .
rdave
11 éve, 7 hónapja és 2 napjaPedig felesleges, semmi sem örök, a Föld és az ember sem. 😄
A PC helyét nem mondom, hogy a telefon veszi át és azt sem, hogy a PC szó megszűnik, de a jelenlegi értelemben vett gépek szerintem a jövőben már nem lesznek, de ha mégis, akkor is felismerhetetlenségig megváltoznak. Pár évtized és az új generáció a mi gépeinkre ránéznek és annyit mondanak: „Mi a fene ez?” 😄