Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az MSI-től már megszokhattuk, hogy legtöbb termékük kapcsán több családban találkozhatunk a kínálattal, melyeket általában eltérő célokra fejlesztettek. A Computex 2014 alkalmával több olyan terméket is felvonultatott az MSI, melyek oldalunkon már szerepeltek és főként a játékosoknak készültek, ám érdemes megemlíteni egy másik családot is, mely az Eco nevet viseli. Ezt a jelzőt egyre gyakrabban használják az életünk több területén is, így sokan már sejthetik, hogy mi is a koncepció.
A fő cél az lenne, hogy egy számítógép annyi energiát emésszen fel, mint egy átlagos villanykörte. Ehhez persze áttervezett megoldások szükségesek, valamint az alaplapokon használt komponenseket is össze kell válogatni annak érdekében, hogy minél kevesebb energia legyen szükséges a működéshez. Jelenleg három mini-ITX méretű alaplapot vonultat fel a gyártó, melyek a H97M Eco, B85M Eco és H81M Eco neveket viselik. Érdemes még megemlíteni, hogy ezekhez az alaplapokhoz jár egy Eco Center Pro néven érkező szoftver is, mely lehetővé teszi, hogy belássunk a működési mechanizmus mélyebb részeibe, illetve beállításokat is eszközölhetünk majd a segítségével.
fantis6
11 éve, 7 hónapja és 2 heteérdekes megoldás, lassan a pc-k is „zöldek” lesznek 🙂
totyak
11 éve, 7 hónapja és 2 heteCsak az a baj, hogy az energiatakarékos cuccok mindig 3x annyiba kerülnek, mint amik nem olyanok. És pl. az energiatakarékos égő 3x gyorsabban tönkre is megy, mint a sima. Ennyit az én energiatakarékosságomról.
kpal
11 éve, 7 hónapja és 2 hetejo dolog ,bar en az x58 i7 alulfeszeltem igy sokkal kevesebbet eszik mintha valamelyik energiatakarékos progira biznam 🙂
bvektor
11 éve, 7 hónapja és 2 heteÉs ezek mellett azt is meg kell említeni, hogy a legtöbb esetben ugye az energiatakarékossággal járnak az alacsonyabb feszültségek és így az alacsonyabb teljesítmény is. Igaz, hogy nagyrészt hatásfokot javítanak, de ez is benne van.