Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az AOC igen ismert szereplője a monitorok piacának, a nyár folyamán pedig valami igazán nagy dolgot dobnak a piacra, amely inkább a termék méretét írja le, mintsem azt, hogy olyan technológiát vonultat fel, amit még egyik vetélytárs sem. Az AOC u3477Pqu személyében ugyanis egy 34 hüvelykes monitort köszönthetünk majd, mely a mostanság egyre jobban elterjedő 27 hüvelykes megoldások mellé állítva is igazán nagynak tűnik. Egészen pontosan a szélesség az, ahol az átlag feletti értékek megmutatkoznak, tehát ez az újdonság is a mostanság feltörekvőben lévő ultra-széles monitorok táborát erősíti majd.
A 34 hüvelyken egyébként 3440 x 1440 pixelt látunk majd, a méretarány pedig 21:9-es lett. Az AH-IPS panel 5ms GTG válaszidőt kínál majd. A beépített 3W-os hangszóró mellett az USB csatlakozókat és a D-Sub, DVI, HDMI valamint DisplayPort kimeneteket érdemes még megemlíteni.
fantis6
11 éve, 7 hónapja és 2 hetehát ez nekem kicsit túl nagy lenne 😄
kpal
11 éve, 7 hónapja és 2 hetejo jo csak az asztalnal ülve be se latható főleg jatéknal , amugy dokgozni vele jo.
bvektor
11 éve, 7 hónapja és 2 heteElég jól néz ki, és szerintem nem olyan beláthatatlanul széles. Elfogadnám az biztos 😄
totyak
11 éve, 7 hónapja és 2 heteNekem a tv-m kisebb ennél.