Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az nVIDIA mostanság az összeszedetlenség jeleit mutatja, hiszen hiába adták ki a sokaknak jó megoldást kínáló GTX 750Ti-t, a legfelsőbb kategóriában a szenvedés jelei mutatkoznak. Ennek a szenvedésnek fő alanya pedig nem más, mint a legújabb Titan kártya, a GTX Titan Z, mely csak nem akar megérkezni. Már a bejelentéskor sokan hangot emeltek a brutálisan magas kezdőár miatt, ám akkor még a teljesítményre nem lehetett panaszunk, hiszen erről sokat nem árultak el a vállalat mérnökei. Azóta azonban többször is elhalasztásra került a bemutatkozás, valamint a kártya erejét is sokan kikezdték.
A hírek szerint a vállalat mérnökei pont azon dolgoznak, hogy valahogy több erőt adjanak új csúcsmodelljüknek, hiszen az AMD egy igazán korrekt megoldással állt elő a Radeon 295X2 személyében. Nemrég olyan eredmények szivárogtak ki, melyek megerősítik azt, hogy igenis szükség van az erősítésre, mert ilyen formában óriási bukás várhat az új modellre. A képen jól látszik, hogy a Titan Z modell legtöbb esetben alárendelt szerepet játszik, míg a Radeon 295X2 és a két darab GTX 780Ti nagyon erős ajánlatnak tűnik. Szerintetek mi lesz az ügy végkimenetele?
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 1 heteLesznek gazdagok akik úgyis megveszik……
kokasbalazs
11 éve, 8 hónapja és 1 heteatom darab 😄
totyak
11 éve, 8 hónapja és 1 heteNincs azzal gond, ha nem sikerül olyan jól egy vga, mint tervezték, csak akkor nem arany árban kellene adni. Persze attól, hogy egy radeon lenyomja, attól még az sem gyenge.
kpal
11 éve, 8 hónapja és 1 heteNekem 780Ti megtenné 🙂