Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az ASUS MeMO Pad szériája hazánkban is több taggal képviselteti magát, nemrég pedig bemutatkozott a legújabb MeMO Pad 8-as táblagép, melynek igazi különlegessége a házban rejlő processzorban rejlik. A 8 hüvelykes Full HD kijelző mögött ugyanis immáron nem egy ARM-platformos megoldás zakatol majd, hanem az Intel Moorefield családjába tartozó Intel Atom Z3580-as egység. Ez egy négymagos megoldás, mely magonként 2,3GHz-re képes és az ASUS készüléke lesz az első, melyben ez a lapka teljesít majd szolgálatot.
A specifikáció egyéb részletei is erősödést mutatnak, hiszen 2GB memóriával, 16GB tárhellyel és Android 4.4 KitKat rendszerrel érkezik az újdonság. Az Androidot természetesen a gyártó Zen UI felülete díszíti majd, ezen kívül pedig megemlítendő még előlapi és hátlapi kamera, valamint az NFC modul is. Az új MeMO Pad Japánban debütált, arról egyelőre nem érkezett információ, hogy a világ többi pontján is a boltok polcaira kerül e, illetve az árazás terén is csak sötétben tapogatózhatunk.
kpal
11 éve, 8 hónapja és 1 heteLehetne belőle Win változat is .🙂
totyak
11 éve, 8 hónapja és 1 heteBeleerőltettek egy ilyen kis házikóba egy netbook belsőt.
rdave
11 éve, 8 hónapja és 1 heteSemmit nem erőltettek, ezt az Intel ide szánta.
thelondon
11 éve, 8 hónapja és 1 heteOh… De vékony! 😄