Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy tűnik, hogy az Amazon után a The Verge beszámolója szerint a Google is elkészíti saját Androidos konzolját, ami a kiszivárgott dokumentumok alapján egy set-top box alapú készülék lesz, ami a játékok mellett a filmeket, a televíziózást és a különféle applikációkat is támogatja. Érdekesség, hogy az eddigi információk alapján a készülékhez egy általános távirányító kontroller érkezik csak, ami minden funkcióhoz, így játékhoz is használható lesz.
Az első részletek alapján a masina első körben olyan játékokat támogat majd, mint a Plants vs Zombies 2, az Asphalt 8, a TripleTown, a Where’s My Water és a Temple Run.
A Google egyelőre még nem kommentálta az elhangzottakat, de nem lennénk meglepve, ha komoly valóságalapja lenne a híreknek, hiszen a cég jelenlétét – ilyen formában legalábbis – a szakma már elég régóta várja a színtéren.
kpal
11 éve, 9 hónapja és 2 heteHáát a PS4 Box one mellet nehéz elcsalni az embereket .
bennyray
11 éve, 9 hónapja és 2 heteAz Apple is efelé viszi az Apple TV-t. Szerintem megférnek egymás mellett, hisz ez nem „csak” játékgép lesz, de set top box, multimédia app stream-hez, stb. Nem beszélve arról, hogy megveszed telódra a játékot és tudod játszani a TV-n is, a konzolos árának töredékéért.
Nyilván a piac fogja eldönteni mennyire életképes az egész, de a játék része csak egy része lesz az egész szolgálgatásnak.
totyak
11 éve, 9 hónapja és 2 heteValószínűleg a többség nem venne erre a konzolra sem játékokat. Androidot könnyű kijátszani letöltött játékokkal.