Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb apróságra derült fény a májusban érkező Watch Dogs kapcsán, így Colin Graham, avagy a játék animációs igazgatója a Twitteren arról számolt be, hogy az alkotás kampányát töltőképernyők, ezáltal megszakítások nélkül élhetjük majd át. Bejegyzésében Graham arról beszélt, hogy annyira jó nyitott világú architektúrát, valamint jó küldetés streamingelő rendszert álmodtak meg a Watch Dogs-hoz, aminek köszönhetően a töltőképernyőktől elbúcsúzhatunk, azt ugyanis csak az óriási világ első betöltésekor kell átvészelnünk.
Az igazgató megerősítette mindemellett, hogy ott lesznek a jövő heti PAX expón, és terveik szerint egy új mozgóképet is bemutatnak majd nekünk a Watch Dogs-ról, amelynek keretein belül ismét a PlayStation 4-es változatot kívánják prezentálni számunkra.
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 2 heteNa erre kíváncsi leszek…látszik hogy itt a megjelenés…majd’ minden nap valami hír..
kpal
11 éve, 9 hónapja és 2 heteRemélem 6GB ram éppen elég lesz ,vagy újabb 6GB-ot beszerzek 😎
totyak
11 éve, 9 hónapja és 2 heteAzt hiszem a mai világban el is várható, hogy ne legyen állandó töltőképernyő.
tuttu13
11 éve, 9 hónapja és 2 heteNem rég vettem egy VGA-t ami 2GB Vram-al hasít, de már előre látom, hogy megtölti egy a game ha messzi is akarok nézni… 🙁
Kíváncsi vagyok mit tud a gépem egy ilyen szintű játékkal… 😎
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 2 heteSony pénzeli őket, remélem hogy a pc-s verziónál nem leszünk ez végett szarban.
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 2 hetemiert ok lattak mar valamelyik gta klonnal toltokepernyot mikozben a varosban szaguldottak? mert en nem…
kpal
11 éve, 9 hónapja és 2 heteés nem csak vga hanem deszkában lévő ram mennyisége is számít
tuttu13
11 éve, 9 hónapja és 2 heteJah tudom, de Battlefield 4 nem tölti meg a 8GB-ot szóval remélem ez sem fogja 😎