Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okostelefonok piacán egyelőre még egyértelmű az Android és az iOS fölénye, azonban a Microsoft egyre jobban kapaszkodik fel a Windows Phone rendszerével szerelt készülékeknek hála. Ehhez nagyban hozzájárult a finn Nokia, de olyan nagy nevek is adtak ki ilyen készülékeket, mint a HTC és a Samsung. A vállalat sok helyen már megelőzte a korábbi élenjáró BlackBerryt és kapaszkodik fel a nagy páros mögé.
A legfrissebb hírek szerint az okostelefonokra szánt operációs rendszerük legújabb, Windows Phone 8.1 névre keresztelt verziója már az úgynevezett OEM partnereknél van, így hamarosan sorra érkezhetnek az új rendszert futtató készülékek. Valószínűleg az első fecskék a BUILD 2014 alkalmával mutatkozhatnak be, méghozzá a Nokia Lumia 630 és Lumia 930 páros személyében. Április végén pedig a Samsung ATIV SE is bemutatkozhat, ami örvendetes lehet a sok Lumia készülék mellett.
totyak
11 éve, 9 hónapja és 3 heteÉs kifejezetten jók is a WP telefonok. Nem egyet volt már szerencsém kipróbálni.
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn a L630-ra leszek kíváncsi. Potenciális telefonjelölt….
kpal
11 éve, 9 hónapja és 3 heteHa WP teló akkor csak Lumia ,azokon legalább mindegyik funkciójuk működik nem ugy mint más márkákon hiába azokon is ugyan aza WP terpeszt…
rdave
11 éve, 9 hónapja és 3 heteHát némely funkció nem is WP-s, hanem Nokia fejlesztés, így érthető. Persze ettől még igaz, hogy WP és Lumia már együtt jár, főleg tudván kié a Nokia.
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 heteNem hinném hogy az OEM partnereknél lenne a 8.1 a bemutató előtt, ugyanis akkor már kikerült volna a netre a rom. Hírforrás??
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 heteSajnos ilyen világban élünk, hogy te a megjelenés előtt már a romot várod…
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 heteNem várom, pont azt mondom hogy kizártnak tartom hogy kaptak volna valamit is a gyártók a build előtt, mivel eddig mindent kiszivárogtattak amit lehetett, így értem hogy kikerült volna a netre. Nagy hülye lenne a MS ha kiadná a kezéből a bemutatás előtt.
marco
11 éve, 9 hónapja és 3 hetePedig ki kell neki adnia, hogy fejleszthessenek rá. Mindig jóval hamarabb partnereknél vannak a buildek – minden területen, nem csak a mobilnál.
kpal
11 éve, 9 hónapja és 3 heteezért is csak teljes értékű telefon jöhet szóba , ezért nem kell Samu…
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 heteVagy a másik lehetőség hogy a MS-nál van a telefon, nem véletlenül vették meg a nokiát. Másrészt az SDK febr 10. óta kint van, tökéletesen elég a fejlesztéshez, mélyebben úgysem engednek belenyúlni (kivéve persze a nokiának, ami meg MS.)
De teljesen mindegy, csak furcsa volt a hír, figyelgetem a külföldi oldalakat és sehol máshol nem olvastam ilyet (persze biztos hogy én se olvasom a cikkek 100%át), ezért érdeklődtem hogy honnan származik.
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 heteAz egyik legnagyobb külföldi windows phone oldalon én már láttam, meg még 4-5 másikon is nagyjából két napja.
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 heteS tényleg, mea culpa. Az utolsó infóm pénteken az volt hogy egy hét bugfix a microsoftnál, aztán még egy hét és talán megkapjuk a developer pivjút. Végre valami jó hír. 🙂