Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az EVGA sokak számára kicsit magasabb pozícióban helyezkedik el, mint az átlagos grafikus kártya gyártó vállalatok, ez a pozicionálás nem mindig jogos, de vitathatatlan, hogy a gyártó az egyik legkomolyabb VGA-mágus. Persze az nVIDIA-nak köszönhetően igazán jó alapokra építhetnek, ilyen remek alapnak bizonyult az említett vállalat GeForce GTX 780-as modellje is, melyet átdolgoztak az EVGA mérnökei.
A 6GB GDDR5 memória hallatán már elégedetten dőlhetnénk hátra, azonban meg kell még említeni az EVGA ACX hűtési megoldást és a G-SYNC támogatást is. Érdekességként megemlíteném még a gyártó Step-Up programját, mely tulajdonképpen egy 90 napos befektetési garancia. Aki a programban résztvevő EVGA kártyát vásárol, az 90 napon belül új EVGA kártya vásárlása esetén csupán a különbözettel kell hogy számoljon. Ez egy igen érdekes és becsülendő program, de persze nem szokás EVGA kártyákat háromhavonta cserélgetni. A termék ajánlott ára egyébként 550 dollár, vagyis nagyjából 125 ezer Ft.
totyak
11 éve, 10 hónapja és 4 órájaTyű, azért ezek már nem semmik lesznek.
kpal
11 éve, 10 hónapja és 3 órájaHa jól tudom 780Ti 6GB rammal ki sem jött ,és régebbi kari ennyivel jön .
Bár annyira közel vannak tudásban egymáshoz 780,780Ti,Titan,Titan Black ,árban már nem igazán 🙂 GTA 5 magsasfelbontásban meghálálja ezt 6Gb-ot 😉
Ha tehetném, megbánás nélkül cserélgetném 3 havonta 😄
petike737
11 éve, 10 hónapja és 3 órájaMegnyugodhatsz, mert úgy fest jön a 6GB-os Ti is, de még egy fokkal kevesebb infó van róla. Szóval kicsit még gyűjts és akkor sima helyett Ti-t vehetsz😛
kpal
11 éve, 10 hónapja és 3 órájaÁhh,, ilyenre nem gyűjtök , inkább családra költöm ,🙂 Ha havi 3-4-500k lenne a fizum akkor már igen. 😄 XD
bvektor
11 éve, 10 hónapja és 3 órája125 ezer Ft szerintem teljesen korrekt ár érte. Az már más kérdés, hogy van-e nagyon értelme. Azért kíváncsi leszek hozzánk milyen áron jut el, mert jelenleg a legolcsóbb 780 is 127ezer, és az EVGA 3GB-s modellje is 145ezer forint.
fantis6
11 éve, 10 hónapja és 1 órája6gb ez már elég brutál
richie8
11 éve, 10 hónapja és 46 perceMég mindig az ASUS mint bármelyik másik, de kinek a pap kinek a papné 🙂
1000feri
11 éve, 9 hónapja és 4 heteDirectX 12???😉
kpal
11 éve, 9 hónapja és 4 heteAsus 780Ti Matrix 😉 Vagy Titan 🙂
kpal
11 éve, 9 hónapja és 4 heteA kimondottan Dx12 vga kb 2év múlva lesz.Addig kapnak Dx11 karik egy matricát hogy a kód valamely részét futtatni tudja.
totyak
11 éve, 9 hónapja és 4 heteValahol azt olvastam, hogy a dx11 kártyák is gond nélkül megbirkóznak majd a 12-vel. Gondolom kapnak egy foltot és meg is lesz oldva.
kpal
11 éve, 9 hónapja és 4 heteValahogy úgy. Csak megy mosta binisz Ati MS Nvidia között mert mindenikek van saját megoldása.
thelondon
11 éve, 9 hónapja és 4 heteSzép teljesítmény az a 6gb.
kpal
11 éve, 8 hónapja és 3 heteolcsó az ,de mire Mo.-ra ér lazán lesz 160 sajnos.