Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Befutottak az NPD legfrissebb adatai, aminek köszönhetően kiderült, hogy februárban is a PlayStation 4 vezette az amerikai eladási listákat, így az Xbox One-t maga mögé utasítva immáron negyedik hónapja a legkelendőbb konzol a tengerentúlon. Hogy ez pontosan milyen számokat jelent, azt egyelőre nem tudjuk, azt viszont igen, hogy az Xbox One-ból közel 260 ezer példány kelt el, és a dollárban mért profitot tekintve - a magasabb árcédula miatt - a Microsoft masinája sokkal több pénzt hozott.
Érdekesség, hogy a Nintendo is kezdő összeszedni magát, az NPD adatai alapján ugyanis a Wii U-ból 25 százalékkal több, így legalább 100 ezer példány fogyhatott el a tavalyi év hasonló időszakához képest.
A szoftvereladások terén egyébiránt továbbra is csökkenést tapasztalt az NPD az egy évvel korábbi adatokhoz képest, de a januárban mért rekord alacsony játékeladások után ettől függetlenül is a növekedésé lett a főszerep.
kpal
11 éve, 10 hónapja és 1 heteHáát,, azért nem csak Amerikában de világméretben is PS4 biztos vezet. 🙂
fantis6
11 éve, 10 hónapja és 1 heteés ezen még mindig csodálkozik valaki? 😄
bvektor
11 éve, 10 hónapja és 1 heteSzerintem már egyre kevesebben. Amúgy gyanítom a PS4 egy ideig még vezetni fogja a listákat.
totyak
11 éve, 10 hónapja és 1 heteMindenhonnan csak jókat hallani a gépről, természetes, hogy kelendő.