Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A legelterjedtebb hűtési megoldásnak még mindig a levegővel való hűtés mondható, ám egyre többen választják a vízhűtést, mely sok esetben csendesebben és hatékonyabban végzi a dolgát. Persze maga a megoldás drágább, mint a levegőt használó társa, ezért legtöbbször azt figyelhetjük meg, hogy a drágább gépeknél használnak ilyen hűtési technológiát. A drágább gép bizonyára erősebb is, így a nagyobb hatékonyságra igencsak szükség lehet.
A SilentiumPC nemrég bemutatott új modellje, mely az X90 nevet kapta, leginkább azoknak a felhasználóknak készült, akik egy igazán komoly és erős gépet kívánnak összeállítani. E-ATX méretének köszönhetően rendkívül nagy hely van benne a különféle hardvereknek, ráadásul két tápegységet is támogat a ház. A feketében tündöklő megoldás természetesen vízhűtés nélkül is használható, ám a fejlesztők kiemelték, hogy ők bizony főként a vízhűtést alkalmazók számára készítették ezt a típust. A termékre két év garancia vonatkozik, ajánlott ára pedig 89 euró, vagyis 28 000 Ft.
totyak
11 éve, 10 hónapja és 2 heteEgy vízhűtést én is el tudnék képzelni a gépbe, nem kellene ventillátorozni.
vendeg
11 éve, 10 hónapja és 2 heteHű ez igen jó megoldásnak tűnik! 🙂 🙂
vendeg
11 éve, 10 hónapja és 2 heteA hűtés rendkívül fontos dolog 🙂 🙂 és biztos, hogy megéri olykor a drágább technológiát alkalmazni.
bvektor
11 éve, 10 hónapja és 2 heteAz elején egy 360as, meg a tetején egy 240es. Hát nem tudom, láttam már sokkal alkalmasabb házat vízhűtésre, viszont ilyen árban tényleg elég kecsegtető. ~0.5m magas, szóval azért mint mid-tower szintén nem a legtökéletesebb.
Mindezek ellenére eszméletlen jó ház, főleg ilyen árban. Ha pedig valakinek nem lenne elég ennyi lehetőség, akkor gyanítom, hogy nem gondolkozna egy százezres csúcsházon.
vendeg
11 éve, 10 hónapja és 2 heteA mai nap első igazán fontos híre 🙂 🙂
dns
11 éve, 10 hónapja és 2 heteLehet hamarosan maga a számítógépház is hidraulikusan nyílik majd😄
kpal
11 éve, 10 hónapja és 2 heteha nem lenne ennyire a vizezésre kihegyezve akkor picit olcsobban jó volna , szeretem a tágas házakat és ami nem csicsás 🙂