A fejlesztők szerint a Risen 3: Titan Lords története úgy alakul majd, mint amikor például egy asztalos apró alkatrészekből rakosgatja össze a bútort. Konkrétan a játékmenetről részletek még nem érkeztek, azt azonban már tudjuk, hogy a történet több szálon fut, így az alapkoncepció szerint az Istenek a Titánok Háborúja miatt elhagyták a világot, mi pedig egy fiatal harcost irányítunk majd, akit megfosztottak a lelkétől, így egyetlen célja, hogy szembeszálljon a sötétséggel, és visszakapja azt, ami eredendően az övé volt.

Ebben azonban csak a száműzött mágusok segíthetnek neki, akik Taranis szigeten élik mindennapjaikat, a Guardians nevű frakció védelmében, így nem csak felkutatások lesz nehéz, hanem a velük való kapcsolatfelvétel is. Ennek mikéntjéről azonban teljes egészében mi döntünk majd a kalandok során!