Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Digital Doundry névtelen forrásokra hivatkozva igencsak érdekes szóbeszédeket hozott nyilvánosságra a PlayStation 4 kapcsán, beszámolóik szerint ugyanis a Sony egy lokális emulátort szeretne kivitelezni a konzolhoz. Efféle próbálkozások már a PlayStation 3 esetében is voltak, így bizonyára nem lenne nehéz feladat PlayStation 4-re átvinni az ötletet, aminek köszönhetően egykori PlayStation 1-es és PlayStation 2-es címeket élhetnénk át közvetlenül, tehát streamelés és egyéb technológiák felhasználása nélkül.
A lokális emulátor előnye lenne, hogy a kérdéses játékokat natív HD felbontásra húzva tudnánk átélni, de a felhő alapú technológiát hirdető PlayStation Now árnyékában őszintén nem tudjuk, hogy mennyi reális esély mutatkozik arra, hogy ez a pletyka igaz legyen.
i3eng
11 éve, 11 hónapja és 3 heteplaystation now nem lesz mindenhol elérhető, illetve lehet hogy a hűséges vásárlókat akarja így jutalmazni a Sony, akik már playstation 1-2óta kitartottak a gép mellett… azaz lehet hogy igaz a hír
marco
11 éve, 11 hónapja és 3 heteEgyetértek. Abszolút reálisnak látom.
Az akkori technológiát emulálni nem egy nagy csoda egy PS4-nek.
yanez
11 éve, 11 hónapja és 3 heteHurrá-hurrá! Akkor ezekszerint mindegyik PS lesz a PS4. 🙂
rdave
11 éve, 11 hónapja és 3 heteAbszolút reális, nem ez lenne az első eset.
Minden PS3 képes PS1-et emulálni. PS2 emulálás is volt, de az valahol elveszett. 😄 Nem vált be és ráhagyták vagy csak lusták voltak kijavítani.
kpal
11 éve, 11 hónapja és 3 heteez okos , legalább nem kell lemondani kedvenc játékokról
totyak
11 éve, 11 hónapja és 3 heteLehet csak én nem értem, de honnan lesz meg az embernek a játék, amit tolni akar?
rdave
11 éve, 11 hónapja és 3 heteBoltból(ha még éppen van), más emberektől, polcról, PSN-ről.
totyak
11 éve, 11 hónapja és 3 heteGyakorlatilag az lett volna a kérdésem, hogy akkor ez a lemezes játékokat fogja támogatni? Mert ugye most csúnyán néz a ps4, ha nem olyan lemez van benne.
rdave
11 éve, 11 hónapja és 3 heteTeljesen mindegy milyen lemez van benne, beolvassa.
totyak
11 éve, 11 hónapja és 3 heteDe jelenlegi állapotában a PS4 csak PS4 lemezt olvas. És sokan fel is rótták a Sony-nak, hogy lehetne visszafele kompatibilitás. Erre jött/jön a Now, amivel streamelni lehet, de az nem az igazi szerintem. Na most akkor ha lesz egy ilyen emulátor, akkor a korábban megvásárolt PS1, PS2 lemezes játékokat tudja futtatni a PS4 gond nélkül? Ennyi erővel PS3-t is belevehették volna.
rdave
11 éve, 11 hónapja és 3 heteHardver a lelke mindennek. Okkal hívják emulátornak, egy környezetet fog szimulálni. A Cell-t (PS3 CPU) szimulálni? Áh…
Teljesen mindegy mit raksz a PS4-be, be fogja olvasni, a lejátszáshoz hardver kell vagy szoftveres emulálás!
bvektor
11 éve, 11 hónapja és 3 heteSzerintem nem pletyka, főleg mert a készítőknek azért nem olyan eszeveszettül bonyolult munka.
beni9915
11 éve, 11 hónapja és 3 heteHát az tuti hogy nem fogok venni egy 100 ezer forintos konzolt hogy ilyen
régi klasszikusokkal üssem el az időm a HD meg nem éri meg szerintem ha régi játékot veszel elő mert az úgy stilusos ha a grafika eredeti.
marco
11 éve, 11 hónapja és 3 heteNem is ezért kell venni.🙂 Ez „csak” egy plusz feature.
danyee
11 éve, 11 hónapja és 3 heteÉrthető, hogy kihagyták a PS3, ha ez igaz. Ahhoz ott lesz a Genkai, ha minden igaz.
danyee
11 éve, 11 hónapja és 3 heteBocs, Gaikai xD