Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bizonyára sokan szívesen láttak volna még néhány letölthető tartalmat a tavalyi év egyik nagy meglepetéseként számon tartott Tomb Raiderhez, a Crystal Dynamics-nak azonban egészen más tervei vannak ezen a téren. Scott Amos, a csapat producere ugyanis az Eurogamer újságíróinak elmondta, hogy nincs tervben egyetlen további DLC csomag sem a Tomb Raiderhez, így Lara sztoriját szerintük lezártnak tekinthetjük, ellenben így sem ülnek a stúdió alkalmazottjai ölbe tett kézzel.
A producer elmondta ugyanis, hogy jelenleg minden erejükkel a next-gen Tomb Raider befejezésén dolgoznak, ami január végén kerül majd a boltok polcaira, ezen felül pedig a Crystal Dynamics munkatársa határozottan kiemelte, hogy bizony gőzerővel megkezdődtek a Tomb Raider folytatásának munkálatai is.
totyak
11 éve, 12 hónapja és 2 napjaNextgen TR pont nem érdekel, olyan lesz (olyan sem), mint PC-n. Az már inkább izgat, hogy mi lesz a folytatásban.
vendeg
11 éve, 12 hónapja és 2 napjaAbszolult🙂