Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre többször lehet azzal találkozni, hogy egy bizonyos játékosoknak szánt eszköz bemutatásakor igen nagy szerepet kapnak az egyéb felhasználási módok is. A mikrofonnal felszerelt fejhallgatóknál például sokszor olvashatjuk, hogy filmezésre és zenehallgatásra is kiválóan alkalmas az új jövevény, ám általában szkeptikusan fogadjuk az ilyen híreket, hiszen sokakban van egy bizonyos berögződés, mely szerint a gamer headset az játékra, a sima fejhallgató pedig zenehallgatásra és filmezésre való.
Amíg nem próbáltuk, addig nem tudjuk sem megerősíteni sem cáfolni az ASUS legújabb játékosoknak szánt füleséről szóló azon anyagokat, melyek szerint kiválóan alkalmas telefonokhoz és táblagépekhez is. Bár néhány technikai információ biztatóan hangzik, ilyen például a 60mm-es neodímium mágneses meghajtó és a 100mm-es zajszűrős fülpárna is.
Szintén örvendetes dolog az, hogy az 1,2 méter hosszú kábelt egy hosszabbító segítségével 2,5 méteres hosszúságúra növelhetjük, ezzel nagyobb szabadságot teremtve magunknak. A levehető mikrofon a játékon kívüli felhasználások során jöhet jól. A mindössze 266 grammos headset megjelenési dátuma és ára egyelőre nem ismert
willthawheel
12 éve, 1 hete és 1 napjaAzt a két glóriát a tetején sosem fogom megérteni…🙁
bvektor
12 éve, 1 hete és 1 napjaAz eddigi Asus fülesek annyira nem tetszettek, de ez határozottan szépre sikerült. Nem tudom mennyibe fog kerülni, de szerintem nem lesz olyan nagy ára. Én még mindig az olcsóbb vezeték nélkülieket hiányolom 🙁
totyak
12 éve, 1 hete és 1 napjaPofás darab. Nincs túlspilázva, csak szimplán jól néz ki.