Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Erőteljesebb médiajelenlétet, és céltudatosabb reklámkampányt ígér az idei ünnepi szezonra a Nintendo of America elnöke, Reggie Fils-Aime. A Nintendo idén a családokat, azaz a szülőket és a gyerekeket igyekszik megszólítani, így az ünnepek közeledtével jelentősen felpörgő reklámhadjárat is főként őket célozza meg. Fils-Aime elmondása szerint az idei szezonban jóval erősebb játékkönyvtárat tudnak felmutatni, ezért is indokolt a fokozott médiajelenlét.
A reklámkampány jelentősen fölpörgött, ezért is nagyon fontos, hogy tudd kik a célközönséged. Az idei szezonban a családok kapják a főszerepet.
A Wii U eddig megjelenése óta csupán 3.9 millió eladott példánnyal büszkélkedhet, a japán cég ennek ellenére 9 millió eladott konzollal számol 2014 márciusáig. Jó okuk lehet a bizakodásra, a cég legutóbbi játékai (mint például a Super Mario 3D World) ugyanis nagyon jó eladásokat produkáltak a megjelenés hónapjában.
totyak
12 éve, 4 hete és 1 napjaA 6 millát sem fogják elérni. Eddig is sz.rul fogyott, most meg már itt a komolyabb generáció. Persze ez nem biztos, hogy mérvadó, mert a Nintendo rajongói mindig is külön kasztot képviseltek.
vendeg
12 éve, 4 hete és 1 napjaSzegény Nintendo…🙁
lac
12 éve, 4 hete és 1 napjaIgen, ők teszik ki azt a 3 milliót. Aki akarta, már megvette, egy ideje ott van a piacon.
Egyébként volt olyan, hogy a Nintendo nem a családokat szólította meg? Tudtommal mindig family konzol volt (legalábbis a Wii óta biztosan).
marco
12 éve, 4 hete és 1 napjaTalán a NES kicsit kommerszebb volt, illetve az N64. Szerintem az durván hc gamer cucc volt…
lac
12 éve, 4 hete és 1 napjaAzért írtam a végén a Wii-s részt. Régebben még hardcore volt, és a Gamecube-ot is ide lehet sorolni (legalábbis a játékmenetet illetve az irányítás módját alapul véve). A Wii azonban kezdetektől a családi cuccokra ment rá, és ha jól tudom, 2006 tájékán jelent meg.
Nagyjából tehát ez olyan kijelentés, mintha te most nyilatkoznál, hogy a Game Channelnél mostantól a játékok kerülnek a középpontba, vagy a Naughty Dog bejelentené, hogy ezentúl a PlayStation lesz a fő célplatformja. Kétségkívül igaz, csak éppen így van elég régóta.
És még mielőtt valaki nekem esne, nem, ez nem Wii U vagy Nintendo elleni támadás, ami azt illeti, a ZombiU miatt nekem nagyon is bejön a cucc, illetve ha a tévénk alatt nem egy kínai piacos „sárgakazettás” konzol szolgáltatna megfelelő hátteret a Battlecity-hez, akkor bizony be is ruháznék egyre. És nem, nem vicc volt, mindig felbúg a rendszer, ha otthon vagyok! 😉
vendeg
12 éve, 3 hete és 6 napjanagy agyad van zombikám. simán jobb gép mint a másik kettö mocsok. tuatlan vagy ugyhogy ulj le hulye vagy egyse!!! geped sincs mit pofazol a sok hülyevel együtt. margóval az élen.. csoda hogy az idetlen csirke nem hapog bele . okoskodas helyett mehetne a konyhaba fözni…
fantis6
11 éve, 8 hónapja és 1 hetesajnálom hogy ilyen gyengén teljesít a nintendo