Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Namco Bandai a PlayStation 4 észak-amerikai premierjének alkalmából megerősítette, hogy ők is szeretnék a jövőben teljes mellszélességgel támogatni a konzolt, így egy olyan Tales-játék készül már a stúdió falai között, ami kizárólag a Sony next-gen platformjára érkezik. Minderről Hideo Baba rántotta le a leplet, akinél az újságírók még egyszer rákérdeztek, hogy jól hallottak-e, de a producer kötötte az ebet a karóhoz, a tervezett Tales-játék ugyanis csak a PlayStation 4-et vette célba, és messziről elkerüli majd az Xbox One-t.
Ennél bővebb részleteket a széria producere egyelőre még nem közölt velünk, ellenben nem is túl meglepő a döntés, hiszen eleddig a franchise egyetlen tagja, a Tales of Vesperia érkezett meg a Microsoft kurrens generációs platformjára, a többi nagyobb megjelenés minden esetben a Sony konzoljait vette célba.
rdave
12 éve, 2 hónapja és 4 napjaJó helyen van az ott, nem is kell One-ra, csak visszafogná a fejlesztőket. xD
totyak
12 éve, 2 hónapja és 4 napjaElsőre nem hiszem, hogy túl jó eladásai lesznek, ha csak PS4-re jön.
kpal
12 éve, 2 hónapja és 3 napjabox-ot ez is kizárja kezd lemaradni.
ravor
12 éve, 2 hónapja és 3 napjaJóhogy csak a ps-t célozta meg, ugyanis ennek a játéknak a célközönségének nagy része ps tulajdonos amúgy is 😄 X-en meg csak veszteséget termelt volna, mert nem tudtak volna annyi példányt eladni belőlük😄
Hát bumm😄
juhaszandor
12 éve, 1 hónapja és 3 heteJapán cím, elég gyanús volt, hogy exkluzív lesz 😄