Hosszú lenne külön elmesélni, hogy milyen okok vezettek odáig, de a kilencvenes évek második feléig az Apogee Software sorozatban gyártotta a jobbnál-jobb videojátékokat, de még a legnagyobb rajongóknak is feltűnt, hogy néhány kivételtől eltekintve az alkotások színvonala sajnos megragadt egy bizonyos szinten, még ha ez a szint jóval az átlagos felett is volt, majd mintha megérezték volna a srácok, de 1996-ban megváltoztatták a stúdió nevét, méghozzá a bizonyára sokak számára ismerősebben csengő 3D Realmsra.
Akarva, vagy akaratlanul, de a csapat első dobása rögtön egy mindmáig klasszikus, az FPS-játékok műfajában sokáig etalonnak számító videojáték lett, amit Duke Nukem 3D címmel ismert meg a világ, és bizonyára nincs olyan a húszas éveit már betöltött játékos, aki ne emlékezne könnyes szemekkel erre a remekműre. Hogy miért mesélek én nektek minderről egy Shadow Warrior játéktesztben? Mindössze azért, mert a 3D Realms következő nagy dobására sem kellett sokáig várniuk a rajongóknak, a koprodukcióban elkészült Blood után ugyanis 1997-ben megjelenhetett a Shadow Warrior, ami a Duke Nukem 3D által kitaposott irányvonalon mozgott, és bár sokunknak életre szóló élményeket okozott, összességében már nem volt akkora hatással a játékiparra, mint a macsó kalandjai.
Csak apró érdekességként merem megjegyezni, hogy a Shadow Warrior volt az utolsó olyan projektje a 3D Realms brigádjának, amit önállóan be is tudtak fejezni, és nem egy régi alkotásuk portja volt, mert bármennyire is tündökölt szépen a cég logója a Duke Nukem Forever intrójában, ha a Gearbox annak idején nem karolja fel a játékot, akkor bizony még ma is csak egy délibáb lenne az alföldi rónaságon. A hosszas kitérő után azonban térjünk inkább rá a Shadow Warriorra, lévén az amerikai Devolver Digital csapata úgy döntött, hogy érdemes lenne HD formában feldolgozni a játékot, hogy a mai rajongók is megismerhessék ezt az elfeledett remeket, és bár mi kapásból nyolc feldolgozásra érdemesebb címet is tudtunk volna mondani ennél, mégis nagyon örülünk annak, hogy így döntött az amerikai brigád, méghozzá annak ellenére is, hogy messze nem lett tökéletes a végeredmény.
Ez nem véletlen, hiszen sajnálatos módon egy eléggé amatőr, habár bejáratott fejlesztőkből álló csapatot bíztak meg a munkálatokkal, méghozzá a lengyel Flying Wild Hog képében, akik eleddig csak a Hard Reset című – egyébként kifejezetten jól sikerült – alkotást tették le eddig az asztalra. A Devolver Digital szerencsére a lengyelek lelkére kötötte még a munkálatok megkezdése előtt, hogy vigyék bele saját elképzelésüket a végeredménybe, de mindezt úgy, hogy közben megmaradnak az eredeti által kitaposott ösvényen. Ez olyannyira igaz lett a Shadow Warrior feldolgozására, illetve feltámasztására – ami mögé legalább egy HD jelzőt, vagy valami alcímet még odabiggyeszthettek volna -, hogy a koncepción és a történeten kívül engem szinte semmi sem emlékeztetett a legendás elődre.
A sztorihoz és a játékmenethez tehát nem nyúltak hozzá a fejlesztők, így a 2013-as Shadow Warrior keretein belül is Lo Wang bőrébe bújhatunk bele, aki jól ismert verőlegényként azt a feladatot kapja, hogy kutassa fel a Nobitsure Kage névre hallgató misztikus katanát, amivel az ősi Istenek erejével démoni hordákat lehet rászabadítani a világra. Szó-szót követ, majd esemény-eseményt, és hirtelen ott találjuk magunkat a világ közepén, egy pengeéles katanával a kezünkben, miközben ocsmány teremtmények sokasága próbál meg életünkre törni, így különféle idegen, mutáns és egyéb szörnyek, valamint napszemüveges japánok, akik gyakran lőnek is majd ránk, miközben mérgesen néznek és bizonyára a lányok csúnyájára asszociáló kifejezéseket kiabálnak.
Mivel azonban a nevünk Lo Wang, és nem Nyúl Béla, ezért mi sem természetesebb annál, minthogy felvesszük a harcot mindenkivel, aki csak ránk támad, így a roppant lineáris, de a körítést tekintve az eredeti Shadow Warrior helyszíneire emlékeztető pályákon szinte nem is lesz más feladatunk, mint szkriptelt jelenetektől-szkriptelt jelenetekig haladni, miközben szinte alig van más dolgunk a mészárláson kívül. Hogy unalmas-e? Az nem kifejezés, hiszen bár a kilencvenes években nagyszerű volt ez a játékmenet, ez az elképzelés, mára azonban a céltalan és oktalan öldöklés – öljé’, mert kapsz pontot – nem célravezető, nem tehet sikeressé egy játékot sem, ami akkor is igaz, ha egy remake-ről, vagy sokkal inkább – állítólagosan – rebootról van szó. Ha utóbbiról beszélünk – többen is ezt állítják -, akkor a véleményemet határozottan fenntartom, ergo a Shadow Warrior idejétmúlt, unalmas és rendkívül ismétlődő.
Mielőtt bárki a fejemet venné a kicsit talán túlontúl őszinte kifejezésekért, elmondanám hogy a Shadow Warriorban természetesen megmaradt minden olyan elem, amitől már az 1997-es elődöt is nagyon imádtuk, így például az összecsapásokat nem csak hagyományos fegyverekkel, hanem egy tűéles katanával is kivitelezhetjük, sőt mi több, ha belekóstolunk a kardozás örömeibe, garantáltan el sem engedjük többé a vágófegyvert, hiszen elképzelni sem tudnánk nagyobb élményt annál, minthogy ellenfeleinket apró darabkákra szeleteljük vele. Természetesen az alacsony költségvetés itt is érződik a játékon, hiszen a testrészek többnyire nem ott szakadnak, ahol eltaláljuk őket, de karddal szeletelni és mészárolni akkor is nagy élmény, pláne hogy a kard gyakran a továbbjutás kulcsa is lesz, habár a nagyobb boss harcok során én jobbnak láttam inkább a tokban tartani.
A játékmenetet igyekszik feldobni egyébként – a pályákon gyűjtögethető szerencsesütik és egyebek mellet – a fejlődési rendszer is, aminek köszönhetően nem csak karakterünket tudjuk majd magasabb szintekre tornázni, hanem fegyvereinket is, sőt mi több, utóbbiakat akár még kiegészítőkkel is felszerelhetjük. A játékban egyébiránt hősünk mágikus képességekkel is rendelkezik, aminek köszönhetően képes például mágikus tulajdonságokkal felruházni kardját, vagy meggyógyítani önmagát, ami azért különösen szerencsés, mert itt aztán nincs ám automatikus regeneráció, mint a Call of Duty kétezerben, itt bizony egészségügyi csomagok vannak, mint a klasszikus FPS-játékokban általában.
Mivel a játékmenet olyannyira ismétlődő és alacsony élvezeti faktorú, hogy nem is igazán lehet rá több szót fecsérelni, ezért nézzük egy kicsit meg a küllemet, mert a hanghatásokat inkább szintén nem kommentálnám. Ha nem remake, hanem reboot a Shadow Warrior, akkor ez a grafika bizony szó szerint szégyennek tekinthető 2013-ban, hiszen bár az összkép szép és színes, de a karakterek kidolgozása botrányos, az effekteket mintha színes ceruzával rajzolták volna, a textúrákból pedig szinte kilóg és integet a sok-sok pixel. Tudom, nem a grafika a minden, de a Crysis 3 után azért a fene se akar ilyen ocsmány játékokkal játszani, ha egyszer lehet szebb is a végeredmény.
A Shadow Warrior számomra annak idején hatalmas kedvenc volt, és őszintén nagyon szerettem volna megkedvelni ezt az új változatot, de egyszerűen nem sikerült, így nem is értem, hogy mitől volt úgy oda érte néhány internetes magazin, az összképet tekintve ugyanis a Flying Wild Hog még jóindulattal is csak egy erős közepes teljesítményre volt képes, és számomra hatalmas csalódást is okoztak. Ha tényleg szükség van rebootokra és remake-ekre – meg robotokra és pribékekre -, akkor azt a jövőben ne ilyen minőségben, ha kérhetem. Köszönöm, de inkább maradok az eredetinél!
A teszt során nVidia GTX 760 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve.
paulmarlow
12 éve, 2 hónapja és 3 heteSzerintem meg a mostani reworkökhöz képest igen kiemelkedő.Az én beszámolómnak a hangulata pont az ellenkező lenne.De itt nem publikálom. 😄
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 3 heteElrontották nem tetszik🙁
marco
12 éve, 2 hónapja és 3 heteHmmmmm… Talán teszek vele én is egy próbát… De ez nem valami jó hír, többet vártam tőle.
bekdaniel
12 éve, 2 hónapja és 3 heteNekem se nyerte el a tetszésemet…
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 3 heteÉn ugyan csak videókat láttam a játékról, de azok alapján tetszett. Miért probléma az, hogy szkriptről-szkriptre járva, más dolgunk sincs, mint mészárolni? Egy ilyen játéknál szerintem ez előny kéne hogy legyen. Minden játék szkriptelt jelenetekből áll manapság, csak ott nem mészárolunk minden percben, hanem láthatatlan falakba ütközve, az irányítást a játékos kezéből kiragadva kell „átvezetőket” néznünk.
Nekem már a tököm kivan azokkal a játékokkal, amik a gagyi történetüket a játékmenetbe erőltetik, ezzel állandóan megszakítva az akciót. Nem a sztori vezérelt játékokra gondolok, manapság minden többnek akar látszani, mint ami. Ráadásul a sztori nem opcionális, átugorható, hanem bele van integrálva a játékmenetbe, kikerülhetetlen. Sokszor teljesen feleslegesen. Máskor csak erőltetett.
Nekem személy szerint hiányoznak a régi játékok, ahol nem az volt a lényeg, hogy a Call of Duty jeleneteit leutánozva, tízpercenként „megdöbbentő” bugyutaságokat kelljen végigszenvedni. A Serious Sam 3-mal jobban szórakoztam, mint bármelyik nagy költségvetésű címmel. Talán csak azért, mert manapság ezekből van hiány.
maniac
12 éve, 2 hónapja és 3 heteNem kívánok vitába szállni a saját szubjektív véleményeddel, éppen azért, mert a játékteszt, avagy a kritika – ahogy már nevében is benne van -, szintén szubjektív véleményt tükröz, hiszen ezt a műfajt ugyebár objektivitással értelemszerűen lehetetlen manifesztálni, ezáltal a vélemények ütközése is elkerülhetetlen. Az eredeti Shadow Warrior-t én is imádtam, de ez szerintem annak megszégyenítése lett minden téren. Hogy hiány van az általad említett műfajból, meglehet de mivel manapság nem ez a „trendi”, ezért illendő a mai igényekkel is összevetni mindent az adott stíluson belül. Röviden-tömören ennyi. 🙂 Én csak örülök, ha neked tetszett, nekem nem jött át!
paulmarlow
12 éve, 2 hónapja és 3 heteAzt a stílust amit a régi játék képviselt azt teljesen visszadja, azon kívül hogy a mai fps normákat is próbálták beletenni az agyatlan mészárlás mellé.Megéri Marco minimum egyszer végigjátszani, az a kevés kis sztori a végére nagyon jól kifejlődik és én lezsibbadtam egy 2 percre a monitor elé miközben a creditset néztem, ami minden animáció ismétlésénél változtat valamit a környezeten.
paulmarlow
12 éve, 2 hónapja és 3 heteManiacnak üzenem hogy az apogeenak egyedül a RotT-hoz van köze a DUke Nukem és ez a játék 3D realms volt anno.
maniac
12 éve, 2 hónapja és 3 heteNem is állítottam mást. 🙂 Vagy hol látsz ilyent? 🙂
paulmarlow
12 éve, 2 hónapja és 3 hetefejlécben van úgy fogalmazva, én speciel úgy értettem mintha ők készítették volna.
maniac
12 éve, 2 hónapja és 3 heteAkár hiszed, akár nem, a Duke Nukem-et az Apogee Software álmodta meg. 🙂 Európában 1992-ben jelent meg – itthon inkább 93-ban terjedt el emlékeim szerint. Ők is fejlesztették és ők is adták ki. 😉 3D Realms név alatt is született később Duke Nukem-játék, az első 3D-s, de a Duke Nukem-sorozatot Apogee Software név alatt álmodták meg oldalnézetes akció-platformerként!
fantis6
12 éve, 2 hónapja és 3 hetejó cikk, gondolkoztam h kipróbáljam-e valamikor, de a cikk után inkább nem 🙂
paulmarlow
12 éve, 2 hónapja és 3 heteTisztában vagyok a régi duke nukem játékokkal de a shadow warrior a 3dhez kapcsolódik a grafikus motor és fejlesztők által így az első 2 duke nukemet és a rise of the triadot én nem említettem volna SW alatt.
Egyébként meg nem is értem hogy az ilyen reworkökhöz hogy lehet úgy hozzáállni mint egy crysis játékhoz.Az ilyen játékok azért lettek felélesztve, elkészítve hogy a régi hangulatvilágot visszahozzák, ezért nem is nagyon nyomják tele hiperszuper modellekkel és effektekkel.Mondjuk ez a játék az eddigi kiadott újragondolásánál sokkal jobb.És ilyen téren szerintem helyt áll ez a játék.
maniac
12 éve, 2 hónapja és 3 heteMivel az Appogee és a 3D Realms egy és ugyanaz, ergo az elsőből lett a második, egy kis flashbackként tettem bele, hogy aki nem ismeri, az is tudja, miből lett a cserebogár. Nem kell ezen fennakadni, a 3D Realms történetét meséltem csak el a első bekezdésekben, ehhez pedig hozzátartozik ez is.
Hogy miért kell teletenni hiperszuper effektekkel egy ilyen játékot? 🙂 Tök egyszerű kérlek, 2013-at írunk. 🙂 Van egy színvonal, amit még egy ilyen címnek is kötelezően hoznia kell, ha a játékmenet terén nem is – mert ugye az adott, nem is képezi vita tárgyát -, de a küllem tekintetében alapvető elvárás, és egy játéktesztnél bizony figyelembe kell venni. 🙂
danyee
12 éve, 2 hónapja és 3 heteNekem is jobban tetszett az eredeti. Volt ebben valami, ami mocskosul ellenszenvessé tette a játékot.
tibee984
12 éve, 2 hónapja és 3 heteEgy pár ötletet azért át emeltek a Kill Bill-ből 😄
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 1 heteNem tudod miről maradsz le, az elmúlt évek legjobb Painkilleréről.
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 1 heteAz író láthatóan nincs oda a Serious Sam és Painkiller típusú játékokért és gondolom easy fokozaton próbálkozott.
Ezért kapásból ismétlődőnek és alacsony élvezeti faktorúnak nevez egy olyan játékot ahol gyorsnak kell lenni és oda kell figyelni épp milyen szituációban milyen fegyvert és képességet használsz, különben halott vagy.
Az pedig, hogy a grafika ronda lenne, hatalmas túlzás. A Hard Resetet messze felölmúlja, pedig az sem volt már rossz.
Lehet, hogy én vagyok csak sekélyes, de ezekkel a low budget modern-retro FPS-ekkel százszor jobban szórakozok mint bármilyen agyonsztorizott AAA fossal ami manapság kijön.
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 4 órája„Hogy miért kell teletenni hiperszuper effektekkel egy ilyen játékot? Tök egyszerű kérlek, 2013-at írunk.”
Hogy ha ez a Shadow Warrior folytatása lenne, egy SW 2, akkor azt mondom hogy tökéletesen egyet értek veled ebben a 2 mondatodban, de Istenem… ez csak egy feldolgozás! A mai szemhez igazítva, a régi játék rúgó elemeit tartalmazva. Kedves tesztelő, te nem tudod, hogy mi a remake fogalma.
maniac
12 éve, 4 hete és 1 napjaSzóval azt akarod mondani, hogy a filmes feldolgozásokat is a 90-es években vásárolt kamerákkal kell rögzíteni, és VHS kazettákon forgalmazni, ugye? 😄 Csak egy feldolgozás? Ne legyen CSAK EGY feldolgozás, ha már egyszer nekiláttak, akkor legyen A feldolgozás, és legyünk már annyira igényesek, hogy legalább a grafika téren követeljünk egy mai színvonalat.
vendeg
12 éve, 4 hete és 1 napjaAzokat is lehúzzák ha olyan szar mint ez, ne aggódj.😄
vendeg
12 éve, 4 hete és 1 napjaA kazettákra már meg volt a válaszom: „A mai szemhez igazítva, a régi játék rúgó elemeit tartalmazva”. Magyarul: a grafika ami legyen mai, a játék menet pedig a régi.
Egyébként mi a gondod a grafikával? Ja már tudom… ebben nincsenek robbanások, meg feléd repülő teher kocsik, mint a CoD24-ben.
maniac
12 éve, 4 hete és 1 napjaMindössze az, hogy nem éri el a 2013-as követelményeket. Továbbmegyek, még a 2003-as követelményeket is csak nehezen. Ez pedig egy játéktesztben objektív elvárás, felesleges ezen kattogni. Ha neked tetszik, lelked rajta, objektíven, a mai felhozatalhoz viszonyítva azonban még a középkategóriát sem éri el. A COD megint nem jó példa, ha grafikáról van szó…
vendeg
12 éve, 4 hete és 1 napjaSzóval a CoD nem jó példa, de a 90-es évek filmjei igen. 😄
De ha már VHS és ősi kamera… a játék nem floppyn jelent meg és nem is commodore-on fejlesztették.
Ez egy korrekt feldolgozás mai elvárásokhoz igazítva, a grafikával sincs semmi probléma. Aki szereti a hasonló játékokat, annak ez is tetszeni fog!
maniac
12 éve, 4 hete és 1 napjaFelőlem…
dezsoapolip
12 éve, 1 hete és 3 napjana direkt beregeltem hogy tudjak ide irni ez a jatek a classic old school darabolos fps korszakot eleviniti fel ami a regi quaket doom hexen stb nyujtottak iszonyatosan nagy elvezeti faktor van a jatekban meg igy is hogy 1 regi jatek reworkje ergo sok ujitast tenyleg nem tartalmaz de barmikor le ulok swzni es szeletelek par orat mint bf4 titanrobot cod ghost 6 metro4000 crysis es a tobbi tucat konzol fps kalapszarba akar 10 percet is beleverjek amugy ez a grafikaszar felfogas azt hittem csak a mostani 14-20 eves korosztalyra jellemzo nem azokra akik meg a sim city 1 fele pixel halmazok ele is elvezettel ultek le
vendeg
12 éve, 1 hete és 3 napjaHát ez az. Pont az a baj hogy nem méltó az eredeti címhez.
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 2 heteJó a grafika tényleg nem a toppon van viszont a játékmenetel semi próbléma.De nézzünk akkor más játékokra is miben különbözik egy call of duty vagy egy medal of honor a shadow warriortól hagyuk már ezt.Ott is agytlan lövölde az egész meg ráadásul mi értelme egy nagyon jó történetnek a mai világban.Én szeretem az olyan játékokat ahol van történet például a bioshock is ilyen.Sajnos nem bennem van a hiba hanem a mai fiatal generációban mert ők leszarják a történetet.És ezért ennek sincs a legkiválóbb története viszont egy klasszikus játékról van szó és sokkal változatosabb ez a játék a maga 20 órás játékmenetével (bizony 20 órás nem 5 órás mint a mai játékok többsége)szégyen szerintem az hogy 5 óra egy rohant kampány legyen 15 de ne 5.És megmondom az összintét nem untam azt a 20 órát egyáltalán nem.Röhögtem a poénokon a harcok kiválóak semmi baj nincs a játékkal.Az igaz hogy a grafika nem a toppon van viszont így gondolnak azokra is akiknek szarabb gépük van.Szerintem a játékélmény a legfontosabb és ebbe benne van az a régi élmény ami sajnos a mai játékokban nincs meg.
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 2 heteEgyébként lehet azt mondani ennek a játéknak a grafikájára hogy szar de legalább nem kell egy új gépet vennie az embernek csak azért hogy egy rohadt jó grafikájú játékal játszon az ember.Amúgy meg az a baj hogy pl:crysis nem mondok rosszakat róla mert nem rossz játék viszont nincs egyénisége egy tucat ilyen játék van még a piacon.Ja és egy utolsó gondolat én nem láttam még nagyon olyan példát ami igazolná hogy létezik tökéletes játék ez itt is igaz de amilyen játéknak marha jó a grafikája azon elcsodálkozol egy pár percig azt ennyi játékélményre nem fektetnek bele annyi energiát így van értelme játékokat csinálni mondhatom.