Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Canonical azon elképzelése, mely szerint a Linuxot számítógépek mellett a mobilokra is át lehetne ültetni nem futott zátonyra az Ubuntu Edge első sikertelen próbálkozása után, sőt így nagyobb energiát tudtak fektetni a rendszer megalkotásába. Ennek eredményeképp megérkezett az Ubuntu Touch 13.10 névre hallgató rendszer, mely egy olyan mobilokra és táblagépekre szánt rendszer, ami a szintén nemrég debütáló Ubuntu 13.10-re épül.
Ez a rendszer futott volna a Canonical tervezett telefonján is, mely ugyan nem ért el akkora összeget, amekkorát a gyártó remélt, ám ennek ellenére számos lehetséges partner figyelmét felkeltette, így a jövőben számíthatunk egy hivatalos készülékre a vállalat közreműködésével.
Természetesen kisebb hibák még előfordulnak a rendszerben, ám a fejlesztők szerint a mindennapi használatra már bőven elegendő. Egyelőre azonban csak a Galaxy Nexus és a Nexus 4 tulajdonosok próbálhatják ki a rendszert, de a mostani állapot már célegyenesnek tekinthető.
csirkee
12 éve, 3 hónapja és 16 órájaNa király 🙂 ubuntu telora!
fantis6
12 éve, 3 hónapja és 16 órájaEz csak jót tesz szerintem a mobil piacnak hogy egyre több os van, csak legyenek életképesek is.
wegh
12 éve, 3 hónapja és 15 órájaHelyes, legalább nagyobb lesz a verseny a piacon 🙂
totyak
12 éve, 3 hónapja és 15 órájaÚjabb mobil OS. Remélem sikere lesz és megbolygatja a jelenlegi felállást.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 14 órájaMár jobban tetszik, mint a droid. 😄 Nem mondom, hogy képtelen lennék azt használni, de amíg van alternatíva… 😄
kpal
12 éve, 3 hónapja és 13 órájaez is nekümk jo árháboru lesz 🙂
raiden
12 éve, 2 hónapja és 4 heteNekem bejön,de kivárom míg olcsóbb hardvereken muzsikál,és kiforrottabb lesz a rendszer.
juhaszandor
12 éve, 2 hónapja és 4 heteEngem az egyre több OS csak abban zavar, hogy a programok nagy része így is csak ios-re és android-ra érkezik.