Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Akció-RPG téren a Diablo III egyik legnagyobb riválisa, a Path of Exile január óta nyílt béta időszakban van, ám a fejlesztőcsapat most végre bejelentette, hogy hamarosan elhagyja a tesztfázist és teljes értékű játékként folytatja az útját. A játékot fejlesztő Grinding Gear Games a Shacknews magazinnak erősítette meg, hogy a Path of Exile még ebben a hónapban kikerül a béta állapotból.
A pontos dátum október 23 lesz.
A teljes játék megjelenésével együtt új tartalmak is érkeznek.
Ilyen például a Scion class, mely akkor válik elérhetővé ha végigvittük a kampányt.
A történet is kiteljesedett, mivel a fejlesztők szerint az az állapot amivel elkezdték a nyílt bétát, nem a legjobb volt, így új pályát és egy eddig nem látott főellenséget is beraktak, mely már véglegesen lezárja a történetet.
A játék megjelenése után még további tartalmak várhatóak, ám erről már nem nyilatkoztak a fejlesztők.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 1 heteNem szimpi a játék, meg az sem, hogy RPG. Kimarad.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 1 heteKarakterválasztó képernyő jóra sikeredett 😄 A skill lista viszont iszonyatos 😄
krees9116
12 éve, 3 hónapja és 1 heteAz egyik legjobb rpg, ami valaha készült. Nálam úgy otthagyja a DIII-at is, mint a pinty. Imádom!
krees9116
12 éve, 3 hónapja és 1 heteHa szereted az rpgket, ne hagyd ki. Gigászi világ, kombinálható skillek, egy csomó egyedi dolog, amit máshol nem is igen látsz. Ráadásul a donates tartalmak csak optikai tuningok, szóval olyan sem lesz, hogy a sok fizetős köcsög legyak, mert ő vett magának jobb cuccot.
Sokkal inkább Diablo hangulata van, mint a Diablo IIInak. Mondom ezt úgy, hogy életem meghatározó játéka a Diablo sorozat, neki köszönhetem, hogy a játékfejlesztést választottam, végigtoltam milliószor és a mai napig játszom a második résszel. Imádom a Diablot. De ez számomra odavert a D3nak is.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 heteígy elsőre nem rossz , aztán majd élőben dől el minden …
paulmarlow
12 éve, 3 hónapja és 1 heteEgy dolog aggaszt ebben a játék mint sok másikban is.
Miért jó ötlet a classokat nemre degradálni?