Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Június óta már nem kevesebb mint egymillió kópiát adott el a zombis őrületet meglovagoló State of Decay-ből az Undead Labs, jelentették be mindezt az illetékesek. A játék ezt a kimagasló eredményt alig több mint negyed év alatt tudta elérni, hiszen június magasságában jelent meg, és már az első hónap után tudni lehetett, hogy nem hagyja hidegen a rajongókat, hiszen már az első négy hét eredményei alapján 500 ezer példányban fogyott el, ami kimagasló teljesítménynek tekinthető.
A State of Decay egyébiránt hamarosan a számítógépeket is meghódítja majd, sőt mi több, Breakdown címmel egy vadonatúj DLC is várható hozzá a jövőben, méghozzá egy vadonatúj Survival játékmóddal, illetve újabb fegyverekkel a középpontban.
nabuka
12 éve, 3 hónapja és 1 heteJöhetne már PC-re. Ritka az ilyen jó játékmenet.
marco
12 éve, 3 hónapja és 1 heteNekem még most se tetszik. Ezekre a műanyag emberkékre sok mindent lehet mondani, de hogy ijesztők, azt nem.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 1 heteNekem az alapkoncepció eléggé tetszik. De nekem akkor is bejönne, hogy ha nem zombi téma lenne, hanem egyszerűen csak emberek ölnék egymást 🙂
lac
12 éve, 3 hónapja és 1 heteMár PC-n is elérhető, igaz, még csak early acces van. Tesóm odavan érte, sajnos nekem még nem volt szerencsém hozzá.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 1 heteA korai verzióhoz ne is legyen, amikor én próbáltam, akkor még eléggé összegányolt port volt.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 1 heteNem vagyok nagy rajongója a zombiknak, de azért tegnap megnéztem a World War Z-t, az meg kifejezetten tetszett. Lehet adok esélyt a játéknak is.
lolz
12 éve, 3 hónapja és 1 heteHát ez a játék is olyan hogy amit kitaláltak az nagyon jó,de kivitelezni már nem nagyon tudták.😖😄 De talán ha majd többet játszok vele meg gondolom magam.