Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az alaplapjairól és videokártyáiról híres MSI sok más gyártó útját követve a táblagépek piacán is meg szeretné szilárdítani a nevét, melyben a vezetők szerint a W20 néven érkező gépük lesz nagy segítségükre. A gépet az AMD megoldásaira építették és a Microsoft Windows 8 rendszere teljesít majd rajta szolgálatot. Egészen pontosan egy kétmagos AMD A4-1200 processzor, egy AMD Radeon HD 8180 grafikus egység és 2GB RAM lükteti majd a gépet. Az MSI nem kívánt versenyezni a mostanában igencsak elterjedt 7 hüvelyk körüli modellekkel, inkább nagyobb méretű géppel szeretnének terjeszkedni a piacon.
A kijelző 11,6 hüvelykes, IPS HD megoldás, mely 1366×768-as felbontást kínál. A tárhely mérete igen impozáns, hiszen 128GB-ot kapunk, ami hordozható adatainknak bőven elég lehet. A témához kapcsolódóan az MSI megemlítette, hogy a legtöbb táblagép szerintük nem kínál gyors adatmozgatási lehetőséget, miközben a W20 mSATA SSD megoldása legalább 250MBps sebességre képes. Még egy érdekesség az ujjlenyomat-olvasó megléte, ami nagyobb biztonságot kínál a tulajdonosoknak. A gyártó szerint a 9 órás üzemidő áll legközelebb a készülékhez, így egész nap velünk lehet majd.
Pontos megjelenési dátum és árcédula még nincs.
csirkee
12 éve, 3 hónapja és 4 heteelég komoly kis készülék 🙂 és meglepő hogy win8 van rajta
totyak
12 éve, 3 hónapja és 4 heteJók ezek a táblagépek, én elhiszem, csak nagyon drágák szerintem. Valószínűleg legtöbben neteznek csak rajta, ahhoz meg egy olcsóbb modell is tökéletes, maximum nem 2 másodperc alatt tölt be egy oldal, hanem 10.
ravor
12 éve, 3 hónapja és 4 heteAnnyira nem meglepő, hogy windows 8-at kapott, sok gép használja ezt, nomeg a Microsoft is szeretné terjeszteni a rendszert 😄 Tetszik a gép nekem nagyon, viszont az árára kíváncsi leszek később!
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 4 heteÉn a win8-as gépeket nem igazán szeretem, nem jönnek be. Az ujjlenyomat meg kicsit meglepett, nem gondoltam, hogy ennyire divatba fog jönni.
smith
12 éve, 3 hónapja és 4 heteA Windows 8-cal kicsit vegyes érzelmeim vannak. Telefonon nekem tökéletes, de táblagépre, vagy asztali gépre, laptopra sosem tenném fel.
Amúgy jó kis masina 🙂
matteo_gs
12 éve, 3 hónapja és 4 heteMi az „olcsóbb modell”?
amonrazoli
12 éve, 3 hónapja és 4 heteTetszik különösen hogy AMD a lelke 🙂volt már pár táblagép a kezemben,de ilyen tuti még nem 🙂
kpal
12 éve, 3 hónapja és 4 heteIPS az jó , végre nem Amoled …