Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A fúziók és felvásárlások szinte mindennaposak az üzleti világban, ám két igazán ismert és nagy vállalat nevének hallatán azért mindenki felkapja a fejét, pláne ha az informatika világában történhet meg mindez. Jelen esetben a piaci pletykák az ASUS és az Acer valamilyen összeolvadásáról szólnak. Ez egy nagyon friss pletyka, így érdemes kissé kétkedve fogadni, viszont számos ész érv is szól a megállapodás mellett.
A közelmúltban már történt egy hasonlóan nagy egyesülés, a Microsoft és a Nokia akciójával. Mindkét vállalat tajvani, így a tárgyalások és a későbbi céges ügyintézések viszonylag könnyen megvalósulhatnak. Érdekesség, hogy az ASUS vezetője, Jonney Shih határozottan nem cáfolta a fúzió lehetőségét. Szerinte ugyanis a mai világban nyitott szemmel kell sétálni és tiszta fejjel kell gondolkodni az üzleti világ résztvevőinek, hogy meg tudják hozni az ésszerű döntéseket.
Így áll a helyzet jelenleg tehát az informatika világának legújabb lehetséges nagy üzlete körül, a piac jól fogadta a pletykákat, hiszen mindkét vállalat részvényei emelkedtek.
ravor
12 éve, 3 hónapja és 4 heteÚgyhiszem, hogy a két cég egybeolvadása nem lenne egy bolond lépés, sőt! Úgymond egyesített erővel sokkal jobban tudnának teljesíteni a piacon, mint azt eddig külön-külön tették egymagukban! Így sokkal több lehetőséget tudnak kihaszanálni, sokkal jobb minőséget tudnának produkálni (megjegyzem, eddig azzal sem volt baj). Én hatalmas előnyt látok ebben a lépésben, már ha természetesen igaz a hír.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 4 heteNem vagyok nagy üzleti guru, nem is értem miért lenne az jó, hogy két egyenként is sikeres vállalat összeolvadna.
csirkee
12 éve, 3 hónapja és 4 heteérdekes hír…lehet együtt akarnak valamit újat és nagyot alkotni, bármi meglehet
marco
12 éve, 3 hónapja és 4 heteBiztos hogy pletyka. Nem tudom ki kezdte a terjesztését, de abszolút ésszerűtlen lépés lenne.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 4 heteÉn se tudnám elképzelni, hogy ASUS így dönt. Acer-nek megérné, de csakis neki 😄
smith
12 éve, 3 hónapja és 4 heteÉrdekes, nem tudom mi sül ki belőle… bár nem tudnám elképzelni őket 1 vállalatként.
dns
12 éve, 3 hónapja és 4 heteKi tudja…
Asus márkanév alatt csinálhatnák a prémium cuccokat, Acer márkanév alatt a „gagyikat”, miközben az összes bevétel egy kalapba kerülne, a közös kiadások meg racionalizálhatók és csökkenthetőek lennének.
matteo_gs
12 éve, 3 hónapja és 4 heteNettó hülyeség…
kpal
12 éve, 3 hónapja és 4 heteAsus midig magénak tudhatta a piac jelentős részét …