Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony japán részlegének belsős sajtókonferenciáján megtudtuk, hogy a cég napra pontosan február 22-én tervezi megjelentetni a videojátékok őshazájában, avagy Japán határain belül a PlayStation 4-et. A masina 390 amerikai dollárért lesz kapható az ottani boltokban, ezen felül pedig 440 dollárért egy PS Eye kamerával ellátott változatot is beszerezhetnek majd az ottani fanatikusok, az előrendelésekre pedig október 5-től kerülhet sor.
Érdekesség, hogy az első körben a japán boltokba kerülő PlayStation 4 konzolok a Limited Pack névre hallgatnak majd és a Knack egy letölthető példányával együtt érkeznek.
kpal
12 éve, 4 hónapja és 1 heteMázlisták😎
1000feri
12 éve, 4 hónapja és 1 hetemég jó hogy ők az elsők!
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 1 heteÉn azt hittem, hogy sokkal korábban érkezik majd. Így semmi se indokolja, hogy ilyen hamar érkezzen az xbox one, főleg úgy, hogy tesztelés nélkül felhúzták a procit a nagy sietségben.
alice
12 éve, 4 hónapja és 1 hetekedvező árak és mindenféle jóság .ide ő is később jön, de még így is jobb, mint a box 😄
yanez
12 éve, 4 hónapja és 1 heteFura, hogy később kapják, mivel japán konzolról van szó.
marco
12 éve, 4 hónapja és 1 heteSzámomra érthetetlen lépés.😮
rdave
12 éve, 4 hónapja és 1 heteDe van oka, ez „csak” a japán megjelenési dátum, attól még novemberben jelenik meg több helyen, vagyis érthető az MS kapkodása. Fura, hogy japán később kapja, de azért érthető, ott még így is vezetni fognak, hacsak meg nem sértődnek a japánok és vesznek Nintendot. 😄
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 1 heteIgaz, később vettem csak észre, hogy ez japánra vonatkozik csak. Nem hiszem, hogy ezért inkább vennének wiiu-t vagy 2ds-t 😄
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 1 heteJapók majd mennek tünteni a Sony elé 🙂
jezzahun
12 éve, 4 hónapja és 1 heteez most mire jó? saját hazájukban később kapják meg az emberek? nem értem ennek a logikáját….
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 1 heteJapán biztos felvevőpiac, tényleges konkurencia csak a többi országban a microsoft.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNincs elég egyik nextgen konzolból se, még úgy se, hogy elvileg legalább egymillió kész PS4 van Kínában. Elméletileg nem csak ott gyártják, szóval van egy pár darab… 🙂 Ezért próbál a kényesebb területeken sietni, japánban az MS nem sokat számít.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 1 heteEgyetértek itt többekkel. Én is furának tartom, hogy egy Japán konzol Japánban később kerül kiadásra.