Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Aki figyeli a redmondi cég frissítési szokásait, tudhatja, hogy minden hónapban egy keddi napon kapnak nagyobb adag frissítést a Windows operációs rendszerei és jó néhány, a cég által készített alkalmazás is. Ebben a hónapban is közeledik ez a nap, egészen pontosan szeptember 10-én jön majd jó néhány hibajavítás. Az érdekesség a témával kapcsolatban, hogy elég ritkán szokott megtörténni olyan esemény, mint most.
A Microsoft ugyanis egy kisebb közleményben tudatta, hogy a most érkező javítások mennyire fontosak és pontosan hányan is lesznek. Kiderült, hogy 14 javítás érkezik, melyek közül négyet kritikus jelzővel, míg tízet fontos jelzővel illetett az informatikai óriás.
A frissítésekkel a Windows rendszerben, az Office csomagban és az Internet Explorerben talált sebezhetőségre okot adó hibákat kívánják javítani. Ezek alapján mindenkinek ajánlott a frissítés beszerzése.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 2 heteSzánalmas ez az Internet Explorer. Szoktam olvasgatni, hogy miket szed le és arra folyamatosan szedi a kiemelten fontos biztonsági javításokat, nem igaz, hogy ennyi rés van azon.
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 heteÉs a legnagyobb baj, hogy sok nagy vállalat használja ezt a sebezhető böngészőt.
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 2 heteFoltozgassanak csak 🙂
kpal
12 éve, 4 hónapja és 2 hetejöhet kitártkarokkal várom. 🙂
totyak
12 éve, 4 hónapja és 2 heteMár megint tompa az agyam. Olvasom a címet és mondom mi ez már megint, hogy 14 fontba kerül egy frissítés. De aztán kapcsoltam :d
alice
12 éve, 4 hónapja és 1 heteÉn is kicsit másképp értelmeztem, aztán kapcsolt szőke fejem. Viszotn öröm, hogy a hyüleségeiket ingyér javítgatják ezerrel :3
jezzahun
12 éve, 4 hónapja és 1 heteezért használom a firefoxot… lehet hogy nem a legjobb böngésző,de ezt szoktam meg,számomra kényelmes…
rdave
12 éve, 4 hónapja és 1 heteÉn is azt használom amióta net közelbe kerültem. Kipróbáltam már mindegyiket, de csak abban érzem magam otthon. 🙂 Win és Linux alatt is Firefoxot használok.
kpal
12 éve, 4 hónapja és 1 hetepicit a Firefox se a régi eszre vettem es meg 1-2 ismerős hogy ha görgeti levele mintha megakadna es utana töltibe az oldal,szoval valami nemugyaz sajnos.