Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Azt már tudjuk, hogy a DICE által fejlesztett Frostbite Engine következő darabja elképesztő látványt fog nyújtani nekünk, hiszen már láttunk felvételeket a Battlefield 4-ről illetve több játékról, melyek ezt a motort fogják használni, ám most kiderült, hogy a Frostbite Engine kistestvére is kitesz majd magáért. Patrick Soderlund, az EA Games osztályvezetője az IGN magazinnak adott interjújában beszélt egy kicsit a Frostbite GO-ról, mely a Frostbite Engine kistestvére.
Kiderült, hogy a Battlefield 4 Commander Mode alkalmazása már a Frostbite GO 1.0-ra épül és ugye ezzel együtt fog debütálni, ám ennél sokkal nagyobb terveik vannak vele.
Majd a 2.0 illetve 3.0 megjelenésével már igazi, különálló játékok is fognak készülni a Frostbite GO-val, ám ezek mellett természetesen a későbbi játékok kisegítő alkalmazásai is erre fog épülni.
A Frostbite GO motor a Frostbite Engine kódjára épül így elméletben azok a tartalmak amik elérhetők a nagygépes játékokban ugyanúgy elérhetőek lesznek mobilon is, így például a környezet rombolhatósága.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 2 heteAz mind szép és jó, de attól még sz.r lesz irányítani telón. 😄
kpal
12 éve, 4 hónapja és 2 hetecsak az aksi igen nem birja a allando nyűzest 😛
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 heteNa azért erre kíváncsi leszek. Előző két hozzászólás meg abszolút helytálló!
totyak
12 éve, 4 hónapja és 2 heteRombolhatom a környezetet fél óráig, aztán etetni kell e telót.