A Total War széria története a kétezres évek elején kezdődött, egészen pontosan 2000-ben a Shogun: Total War epizóddal, amely a 15. századi klánok uralta Japánba kalauzolta el a játékosokat, akiknek feladata a riválisok legyőzése, majd a sógun pozíció megszerzése volt. A játék akkoriban forradalmi és újszerű megoldással egyesítette a korábbról jól ismert körökre osztott birodalom-menedzselős és valós idejű stratégiai programok játékmenetét. Ebből a jól bevált egyvelegből építkezett a továbbiakban is a sorozat, és a sikerek hatására a mai napig több mint fél tucat teljes értékű és legalább ugyanennyi kisebb-nagyobb kiegészítő epizód látott napvilágot az évek folyamán.

Jelen tesztalanyunk első felvonása 2004-ben, majdnem egy évtizede jelent meg, s akkoriban minden aspektusában új szintre emelte a stratégiai játékok műfaját. A készítők célja ezúttal sem volt kevesebb, mint hogy az elődben megismert történelmi korszakba ágyazott játékot még részletesebben, a kor történelméhez még hűebben, megannyi újítással és rengeteg tartalommal tárják a széria rajongói elé. A Total War: Rome II alapjai szerencsére mit sem változtak a jól bevált elődökhöz képest, feladatunk ezúttal is a birodalom menedzselése, valamint a riválisok és ellenségek leigázása lesz az előbbiekben vázolt körökre osztott és valós idejű stratégiai részek keretein belül.
Kezdjük az ismerkedést a játék főmenüjével. A főmenü az egyszerű, letisztult vonalat követi, csakúgy, mint a játékon belüli többi grafikus interfész is. Az indulóképernyőn az új kampány mellett a csaták, a beállítások, valamint az enciklopédia ikonjai találhatóak meg. Az irányítások részletes testreszabása alapkövetelmény, így erre nem is térnék ki részletesebben.

A hangbeállítások skálája széles, a felirat és a hangminőség mellett négy különálló csúszkával tudjuk szabályozni a beszéd, a zene, illetve a hangeffektek erősségét. A grafika testreszabási lehetőségei impozánsak, hat különféle előre beállított szintet különböztet meg a játék a legalacsonyabb minőségtől az ultrán át, egészen az extráig. Ezen felül a haladó beállítások segítségével manuálisan is testreszabhatjuk a kinézetet, ahol gyakorlatilag minden részletre kiterjedően, konfigurációnk képességeihez igazíthatjuk a program megjelenését.
A kampány menüpont alatt találjuk még a játék három fejezetből álló prológusát is, ami ugyan oktató jelleggel született, azonban önálló történeti szállal rendelkezik, így azoknak is érdemes lesz ezzel kezdenie, akik egyébként jártasak a Total War világában. A játék története az időszámításunk előtti harmadik században, a szamnisz háborúk idején veszi kezdetét, ahol egy Silanus nevezetű nemes irányításával megkezdhetjük az ellenséges törzsek kiszorítását Itáliából, ezzel megteremtve az alapokat a birodalom felemelkedéséhez. A prológus kampánya viszonylag rövid és lineáris, a játékos a fentről kapott utasítások és tippek alapján ismerkedhet meg a birodalomépítés, valamint csatározás alaptételeivel.

Új kampányt kezdve rögtön szembesülünk azzal, hogy a készítők nem aprózták el a választható kultúrák mennyiségét, rögtön kilenc frakció közül választhatunk, amelyek mind eltérő történetet és játékmenetet biztosítanak. Ezek között – a teljesség igénye nélkül – megtalálható Róma, Egyiptom, Karthágó, vagy Parthia is. A különféle kultúrák mind-mind önálló, történelmileg hiteles küldetéseket kaptak. Legjelentősebb különbségek a civilizált és a barbár törzsek között húzódnak.

Előbbiek jelentős mértékben támaszkodnak a provinciák központjaira, innen származik ugyanis a bevételek jelentős hányada, itt történik az új technológiák kutatása, valamint a seregek toborzása is. A barbár törzsek ezzel szemben kevésbé támaszkodnak a tartományok infrastruktúráira, éppen ezért néhány területen előnyből, másokon pedig – mint például az ipar – hátrányból indulnak. Mindezek mellett a törzseknek megvannak a maguk specialitásai, így például a rómaiak a terjeszkedésben, míg a keleti népek a kereskedelemben emelkednek ki.
A birodalom térképét megpillantva rögtön szembetűnik, hogy a készítők a korábbi részektől eltérően immár provinciákba szervezték a meghódítandó területeket. Minden egyes provincia 2-4 régióval rendelkezik, ezek menedzselése egyszerűbbé és átláthatóbbá vált. A közrend, az építkezés, valamint a toborzás provinciális szintre emelkedett, a játékosoknak ezáltal kevesebb ismétlődő és repetitív feladatot kell ellátniuk, miközben a birodalom vezetésére koncentrálnak.

A fejlesztések segítségével a provinciák jellegét befolyásolhatjuk, egyeseket például ipari, másokat pedig katonai központokká téve. A végrehajtandó fejlesztéseket azonban alaposan meg kell fontolni, mivel ezek egyrészt igencsak korlátozottak, másrészt a nem megfelelő irányvonal számos problémát okozhat az adott terület lakosságának. A birodalom lakóinak elégedettsége, azaz a közrend dinamikusan, körről-körre változik az aktuális helyzetekre és cselekedeteinkre reagálva.
Érdemes még kiemelten foglalkozni a különböző technológiai fák fontosságával, hiszen ezek döntő szerepet játszanak birodalmunk sikerességében. Egyes fejlesztések hatással vannak az átlagpolgárok mindennapi életére, mások pedig a tengerészeti és hadászati lehetőségeinket javítják drasztikusan. Természetesen az egyes frakciók történelmi és kulturális sajátosságai a fejlesztések során is megmutatkoznak.

A játékból nem hiányozhat a politika és a diplomácia sem. A politikát a különféle hatalmi csoportok versengése jelenti. Amennyiben demokratikus államot irányítunk, fontos a rivális családok közötti egyensúly megtalálása, ellenkező esetben lázongásokra, vagy akár polgárháborúra is számíthatunk. Más államformánál, mint például a monarchia, célszerű a befolyásunkat a lehető legnagyobb mértékben kiterjeszteni, ezzel elejét véve a lázadásoknak. Az egyes csoportosulások embereit vezető pozícióba emelhetjük, így biztosak lehetünk benne, hogy mindig a megfelelő személy kerül hatalomra. Aki továbbra sem szimpatikus számunkra, azt egyszerűen likvidálhatjuk.
A készítők a játék diplomáciai oldalát is továbbfejlesztették, így az eltérő frakciók sokkal hitelesebben és logikusabban reagálnak az őket körülvevő világ történéseire. A játékosnak ezentúl sokkal jobban meg kell fontolnia minden lépését, azok ugyanis tükröződni fognak a rivális népek viselkedésében. Jó példa erre, amikor a meghódított terület katonáinak sorsáról döntünk. Az emberek kegyetlen kivégzése rossz fényt vet ránk a velünk amúgy se szimpatizáló frakcióknál, szabadon engedésük azonban javíthat a megítélésünkön.

Elérkeztünk végre a játék egyik leglényegesebb, és kétséget kizáróan leglátványosabb részéhez, a valós idejű csatához. Akiknek a körökre osztott menedzselés túl egyszerű, vagy unalmas lenne, azok a végletekig elmélyedhetnek az egyes csaták kitervelésében és levezénylésében. A készítők még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektettek ezen rész kidolgozására, az időjárás- és terepviszonyokat ezúttal maximálisan ki kell használnunk. Egy-egy okos stratégia alkalmazásával ugyanis egy reménytelennek tűnő csata kimenetelét is megfordíthatjuk, ugyanígy azonban, rossz taktika használatával egy könnyen megnyerhető csatát is elveszíthetünk. Akik azt gondolják, hogy a puszta túlerő győzelmet jelent, nagy tévedésben vannak.
Hadseregünket a legnagyobb gondossággal kell összeválogatnunk, kezdve a megfelelő vezér és a megfelelő egységek toborzásával. A játékban brutális mennyiségű, mintegy 700 eltérő egység kapott helyet (a nem játszható frakciókkal együtt). Ha a valós idejű csata mellett döntöttünk, először meg kell győződnünk róla, hogy az időjárás és a napszak megfelelő számunkra, ezt követően be kell állítanunk a csapatok kiindulóhelyét. Fontos, hogy a lehető legjobban feltérképezzük az ellenség helyzetét, amire a legalkalmasabb egy felderítőegység előreküldése, lehetőleg a terep egy magas pontjára. Ha szerencsénk van meglephetjük az ellenséget, csapatainkat a domborzat mögé, vagy az erdő mélyére rejtve ugyanis sokáig nem válnak láthatóvá, csak miután már túl késő. Tervünknek csak a néha furcsán reagáló mesterséges intelligencia tehet keresztbe.

Nagy hangsúlyt kaptak ezúttal a tengeri csaták is, amelyeket a szárazföldi ütközetekkel kombinálva még mélyebb stratégiai lehetőségeket kínál a program. Ennek köszönhetően részünk lehet epikus partraszállásokban, vagy kikötővárosok ostromában is, ezek pedig mind komoly hatással lesznek a szárazföldi ütközetek kimenetelére. Ha elég ügyesek vagyunk, flottánkat az ellenséges hajóknak vezetve egyszerűen elsüllyeszthetjük azokat, netán a fedélzetre átszállva lemészárolhatjuk a legénységet.
Több száz katona irányítása nem könnyű feladat, szerencsére a készítők ezt is hibátlanul megoldották. Hadseregünket az adott helyzethez leginkább alkalmas alakzatba sorolva vezényelhetjük a kijelölt cél felé, ezen felül egyéni csoportosulásokat is létrehozhatunk kiválasztott egységeinkből. A kamera kezelése is pofonegyszerű, ha úgy tartja kedvünk, akár a katonák közé ereszkedve is végigkísérhetjük a csata menetét. Ezen a ponton mutatkozik meg leginkább a játék hihetetlen látványvilága, mind a környezet kidolgozottsága, mind a különböző egységek kinézete és animációja a végletekig kimunkált, bármelyik mai játék megirigyelheti ezt a szintű grafikai részletességet, nem csak a műfaj konkurens alkotásai. A látványért azonban nagy árat kell fizetnünk, a program a teszt során sokszor lassult, remélhetőleg a készítők hamar megoldást kínálnak a problémára.

Akik nem elégszenek meg a kampánnyal, azok próbára tehetik tudásukat a többi játékmódban, ezek között fellelhető a szokásos történelmi csata, az egyedileg összeállított csata, valamint a többjátékos mód is, komoly újdonságra azonban itt nem kell számítani. Összefoglalásként nem is lehetne mást írni, mint hogy néhány könnyen orvosolható problémától eltekintve a Rome II a Total War széria eddigi legjobban sikerült darabja, amely a végletekig finomított stratégiai lehetőségeivel, brutális mennyiségű tartalmával és hihetetlen látványvilágával hosszú hónapokra a képernyő elé fogja szegezni a stílus rajongóit.

A teszt során nVidia GTX 760 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve.