A Total War széria története a kétezres évek elején kezdődött, egészen pontosan 2000-ben a Shogun: Total War epizóddal, amely a 15. századi klánok uralta Japánba kalauzolta el a játékosokat, akiknek feladata a riválisok legyőzése, majd a sógun pozíció megszerzése volt. A játék akkoriban forradalmi és újszerű megoldással egyesítette a korábbról jól ismert körökre osztott birodalom-menedzselős és valós idejű stratégiai programok játékmenetét. Ebből a jól bevált egyvelegből építkezett a továbbiakban is a sorozat, és a sikerek hatására a mai napig több mint fél tucat teljes értékű és legalább ugyanennyi kisebb-nagyobb kiegészítő epizód látott napvilágot az évek folyamán.
Jelen tesztalanyunk első felvonása 2004-ben, majdnem egy évtizede jelent meg, s akkoriban minden aspektusában új szintre emelte a stratégiai játékok műfaját. A készítők célja ezúttal sem volt kevesebb, mint hogy az elődben megismert történelmi korszakba ágyazott játékot még részletesebben, a kor történelméhez még hűebben, megannyi újítással és rengeteg tartalommal tárják a széria rajongói elé. A Total War: Rome II alapjai szerencsére mit sem változtak a jól bevált elődökhöz képest, feladatunk ezúttal is a birodalom menedzselése, valamint a riválisok és ellenségek leigázása lesz az előbbiekben vázolt körökre osztott és valós idejű stratégiai részek keretein belül.
Kezdjük az ismerkedést a játék főmenüjével. A főmenü az egyszerű, letisztult vonalat követi, csakúgy, mint a játékon belüli többi grafikus interfész is. Az indulóképernyőn az új kampány mellett a csaták, a beállítások, valamint az enciklopédia ikonjai találhatóak meg. Az irányítások részletes testreszabása alapkövetelmény, így erre nem is térnék ki részletesebben.
A hangbeállítások skálája széles, a felirat és a hangminőség mellett négy különálló csúszkával tudjuk szabályozni a beszéd, a zene, illetve a hangeffektek erősségét. A grafika testreszabási lehetőségei impozánsak, hat különféle előre beállított szintet különböztet meg a játék a legalacsonyabb minőségtől az ultrán át, egészen az extráig. Ezen felül a haladó beállítások segítségével manuálisan is testreszabhatjuk a kinézetet, ahol gyakorlatilag minden részletre kiterjedően, konfigurációnk képességeihez igazíthatjuk a program megjelenését.
A kampány menüpont alatt találjuk még a játék három fejezetből álló prológusát is, ami ugyan oktató jelleggel született, azonban önálló történeti szállal rendelkezik, így azoknak is érdemes lesz ezzel kezdenie, akik egyébként jártasak a Total War világában. A játék története az időszámításunk előtti harmadik században, a szamnisz háborúk idején veszi kezdetét, ahol egy Silanus nevezetű nemes irányításával megkezdhetjük az ellenséges törzsek kiszorítását Itáliából, ezzel megteremtve az alapokat a birodalom felemelkedéséhez. A prológus kampánya viszonylag rövid és lineáris, a játékos a fentről kapott utasítások és tippek alapján ismerkedhet meg a birodalomépítés, valamint csatározás alaptételeivel.
Új kampányt kezdve rögtön szembesülünk azzal, hogy a készítők nem aprózták el a választható kultúrák mennyiségét, rögtön kilenc frakció közül választhatunk, amelyek mind eltérő történetet és játékmenetet biztosítanak. Ezek között – a teljesség igénye nélkül – megtalálható Róma, Egyiptom, Karthágó, vagy Parthia is. A különféle kultúrák mind-mind önálló, történelmileg hiteles küldetéseket kaptak. Legjelentősebb különbségek a civilizált és a barbár törzsek között húzódnak.
Előbbiek jelentős mértékben támaszkodnak a provinciák központjaira, innen származik ugyanis a bevételek jelentős hányada, itt történik az új technológiák kutatása, valamint a seregek toborzása is. A barbár törzsek ezzel szemben kevésbé támaszkodnak a tartományok infrastruktúráira, éppen ezért néhány területen előnyből, másokon pedig – mint például az ipar – hátrányból indulnak. Mindezek mellett a törzseknek megvannak a maguk specialitásai, így például a rómaiak a terjeszkedésben, míg a keleti népek a kereskedelemben emelkednek ki.
A birodalom térképét megpillantva rögtön szembetűnik, hogy a készítők a korábbi részektől eltérően immár provinciákba szervezték a meghódítandó területeket. Minden egyes provincia 2-4 régióval rendelkezik, ezek menedzselése egyszerűbbé és átláthatóbbá vált. A közrend, az építkezés, valamint a toborzás provinciális szintre emelkedett, a játékosoknak ezáltal kevesebb ismétlődő és repetitív feladatot kell ellátniuk, miközben a birodalom vezetésére koncentrálnak.
A fejlesztések segítségével a provinciák jellegét befolyásolhatjuk, egyeseket például ipari, másokat pedig katonai központokká téve. A végrehajtandó fejlesztéseket azonban alaposan meg kell fontolni, mivel ezek egyrészt igencsak korlátozottak, másrészt a nem megfelelő irányvonal számos problémát okozhat az adott terület lakosságának. A birodalom lakóinak elégedettsége, azaz a közrend dinamikusan, körről-körre változik az aktuális helyzetekre és cselekedeteinkre reagálva.
Érdemes még kiemelten foglalkozni a különböző technológiai fák fontosságával, hiszen ezek döntő szerepet játszanak birodalmunk sikerességében. Egyes fejlesztések hatással vannak az átlagpolgárok mindennapi életére, mások pedig a tengerészeti és hadászati lehetőségeinket javítják drasztikusan. Természetesen az egyes frakciók történelmi és kulturális sajátosságai a fejlesztések során is megmutatkoznak.
A játékból nem hiányozhat a politika és a diplomácia sem. A politikát a különféle hatalmi csoportok versengése jelenti. Amennyiben demokratikus államot irányítunk, fontos a rivális családok közötti egyensúly megtalálása, ellenkező esetben lázongásokra, vagy akár polgárháborúra is számíthatunk. Más államformánál, mint például a monarchia, célszerű a befolyásunkat a lehető legnagyobb mértékben kiterjeszteni, ezzel elejét véve a lázadásoknak. Az egyes csoportosulások embereit vezető pozícióba emelhetjük, így biztosak lehetünk benne, hogy mindig a megfelelő személy kerül hatalomra. Aki továbbra sem szimpatikus számunkra, azt egyszerűen likvidálhatjuk.
A készítők a játék diplomáciai oldalát is továbbfejlesztették, így az eltérő frakciók sokkal hitelesebben és logikusabban reagálnak az őket körülvevő világ történéseire. A játékosnak ezentúl sokkal jobban meg kell fontolnia minden lépését, azok ugyanis tükröződni fognak a rivális népek viselkedésében. Jó példa erre, amikor a meghódított terület katonáinak sorsáról döntünk. Az emberek kegyetlen kivégzése rossz fényt vet ránk a velünk amúgy se szimpatizáló frakcióknál, szabadon engedésük azonban javíthat a megítélésünkön.
Elérkeztünk végre a játék egyik leglényegesebb, és kétséget kizáróan leglátványosabb részéhez, a valós idejű csatához. Akiknek a körökre osztott menedzselés túl egyszerű, vagy unalmas lenne, azok a végletekig elmélyedhetnek az egyes csaták kitervelésében és levezénylésében. A készítők még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektettek ezen rész kidolgozására, az időjárás- és terepviszonyokat ezúttal maximálisan ki kell használnunk. Egy-egy okos stratégia alkalmazásával ugyanis egy reménytelennek tűnő csata kimenetelét is megfordíthatjuk, ugyanígy azonban, rossz taktika használatával egy könnyen megnyerhető csatát is elveszíthetünk. Akik azt gondolják, hogy a puszta túlerő győzelmet jelent, nagy tévedésben vannak.
Hadseregünket a legnagyobb gondossággal kell összeválogatnunk, kezdve a megfelelő vezér és a megfelelő egységek toborzásával. A játékban brutális mennyiségű, mintegy 700 eltérő egység kapott helyet (a nem játszható frakciókkal együtt). Ha a valós idejű csata mellett döntöttünk, először meg kell győződnünk róla, hogy az időjárás és a napszak megfelelő számunkra, ezt követően be kell állítanunk a csapatok kiindulóhelyét. Fontos, hogy a lehető legjobban feltérképezzük az ellenség helyzetét, amire a legalkalmasabb egy felderítőegység előreküldése, lehetőleg a terep egy magas pontjára. Ha szerencsénk van meglephetjük az ellenséget, csapatainkat a domborzat mögé, vagy az erdő mélyére rejtve ugyanis sokáig nem válnak láthatóvá, csak miután már túl késő. Tervünknek csak a néha furcsán reagáló mesterséges intelligencia tehet keresztbe.
Nagy hangsúlyt kaptak ezúttal a tengeri csaták is, amelyeket a szárazföldi ütközetekkel kombinálva még mélyebb stratégiai lehetőségeket kínál a program. Ennek köszönhetően részünk lehet epikus partraszállásokban, vagy kikötővárosok ostromában is, ezek pedig mind komoly hatással lesznek a szárazföldi ütközetek kimenetelére. Ha elég ügyesek vagyunk, flottánkat az ellenséges hajóknak vezetve egyszerűen elsüllyeszthetjük azokat, netán a fedélzetre átszállva lemészárolhatjuk a legénységet.
Több száz katona irányítása nem könnyű feladat, szerencsére a készítők ezt is hibátlanul megoldották. Hadseregünket az adott helyzethez leginkább alkalmas alakzatba sorolva vezényelhetjük a kijelölt cél felé, ezen felül egyéni csoportosulásokat is létrehozhatunk kiválasztott egységeinkből. A kamera kezelése is pofonegyszerű, ha úgy tartja kedvünk, akár a katonák közé ereszkedve is végigkísérhetjük a csata menetét. Ezen a ponton mutatkozik meg leginkább a játék hihetetlen látványvilága, mind a környezet kidolgozottsága, mind a különböző egységek kinézete és animációja a végletekig kimunkált, bármelyik mai játék megirigyelheti ezt a szintű grafikai részletességet, nem csak a műfaj konkurens alkotásai. A látványért azonban nagy árat kell fizetnünk, a program a teszt során sokszor lassult, remélhetőleg a készítők hamar megoldást kínálnak a problémára.
Akik nem elégszenek meg a kampánnyal, azok próbára tehetik tudásukat a többi játékmódban, ezek között fellelhető a szokásos történelmi csata, az egyedileg összeállított csata, valamint a többjátékos mód is, komoly újdonságra azonban itt nem kell számítani. Összefoglalásként nem is lehetne mást írni, mint hogy néhány könnyen orvosolható problémától eltekintve a Rome II a Total War széria eddigi legjobban sikerült darabja, amely a végletekig finomított stratégiai lehetőségeivel, brutális mennyiségű tartalmával és hihetetlen látványvilágával hosszú hónapokra a képernyő elé fogja szegezni a stílus rajongóit.
A teszt során nVidia GTX 760 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve.
krees9116
12 éve, 4 hónapja és 2 heteHa belegondolok, hogy húgom gépében a vinyó összesen 40Gb-os… 😄
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 2 heteNagyon komoly játék, és nagyon tetszik így leírás alapján is, na meg az előzetes videók alapján is már lehetett tudni, hogy ez jó lesz! Tény, hogy kicsit magas a gépigénye, de hát…megéri 🙂 így egy igazi minőségi játékot kapunk 🙂
rdave
12 éve, 4 hónapja és 2 heteAz enyémé is, neki ez nem lesz fent… 😄 Durva, hogy menni hely kell neki, bár oka is van.
5t3v3nk3
12 éve, 4 hónapja és 2 heteAz én gépem ehhez kisfiú..😄 (dumál dumál, nekifeszül, de nem bír vele…😄)
Ha beújítok egy nagy-vasat ezt is végigviszem majd, de csak a Sogun 2 után..😄
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 2 hete35 giga? Annyi hely a világon nicsnen 😮
androgeek
12 éve, 4 hónapja és 2 heteNagyon jó cikk lett. A játék is hatalmas. Bár néha a textúrába mennek a katonák! 😄 Eddig 2 helyen láttam, a harmadik screenshotot nyomok. (:
Persze ez nem kötekedés, csak jót mosolygok mindig, ha ilyet látok.
marco
12 éve, 4 hónapja és 2 heteAlig várom, hogy végre újra stratégiázhassak.🙂 Elsők között megy fel.🙂
simplyred
12 éve, 4 hónapja és 2 heteNagyszerű játék és fantasztikusan megírt teszt 🙂
androgeek
12 éve, 4 hónapja és 2 heteÚgy bizony, „ilovestratégia” – Bár sajnos manapság egyre kevésbé kelendő, hiszen már nem „menő” amin gondolkozni kell, vagy építeni. Pedig hatalmas élmény, élvezet és időtöltés. Szórakozás felsőfokon.
claptrap18
12 éve, 4 hónapja és 2 heteRemek cikk lett,holnap már nekem is szerencsém lehet végre Rómához.
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 heteTW minden része zseniális, egyszerűen imádom. A Rome 2 még nem futott be hozzám, de ha megjön, pár nap off lesz, mert széjjel játszom magam vele!🙂
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 heteEl sem olvasom a kritikát hiszen tudjuk hogy egy ilyen mély stratégiai játékot 1 nap de 1 hét alatt sem lehet kijátszani, főleg úgy hogy kritikát lehessen róla írni! Szóval elég hiteltelenek vagytok!
marco
12 éve, 4 hónapja és 2 heteTe meg egy nyomorult troll. Honnan veszed hogy egy napot játszott vele a tesztelő te névtelen hangember?😄
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 hetePhejjjjjj de buta faszfej vagy te senki csicska nyomorék állat.😄
Undorító patkány vagy.
jezzahun
12 éve, 4 hónapja és 2 heteez egy jó játék,és elég jó pontot is kapott🙂
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 2 heteXDXD akkor szerintem ezt minden egyes gamer magazinra elmondhatjuk 🙂 legyen az külföldi vagy hazai, online vagy print! Szerintem ne is olvass semmit el! Mert ebből a szemszögből mindenki hiteltelen!
Istenkém, hogy mit tesz az a nagy műveltség…😄
simplyred
12 éve, 4 hónapja és 2 heteEz elég szánalmasan hangzik és felháborító,😛 hogy mer vki ilyet feltételezni és vonja kétségbe a teszt hitelességét?? Persze ha el sem olvasta, akkor meg ne mondjon véleményt! Egyet értek az előttem szólóval, aki szerint ilyen felfogásban hiteltelen minden más gamer magazin..!!
Aki VÉGIGOLVASTA a tesztet és tapasztalt játékos, az meggyőződhet róla, hogy a tesztelő precíz, alapos és lelkiismeretes munkát végzett!! 🙂 🙂 Én gratulálok a teszthez!!! 🙂
iappearmissing
12 éve, 4 hónapja és 2 heteKedves hozzászóló!
Itt nem egy 5 órás Call of Duty epizódról van szó. Ennél a játéknál egy hét is kevés a végigjátszáshoz, de ahhoz nem, hogy az ember átfogó véleményt alkosson róla.
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 heteSziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek mennyire futna el normális minőségben a játék a gépemen (ami sajnos nem mai darab)?
CPU: Intel Core2 Quad Processor Q6600 (8M Cache, 2.40 GHz)
GPU: Sapphire HD 6750 1GB GDDR5 DirectX 11 PCIe videokártya
RAM: KINGSTON 4 GB DDR3
Előre is köszi a válaszokat (ha jól, normálisan fut akkor holnap megveszem munka után)!
iappearmissing
12 éve, 4 hónapja és 2 heteSzia!
A tesztverzió sajnos nem volt lassulásoktól mentes, remélhetőleg a végleges, bolti változat optimalizáltabb lesz (vagy legalább patchelik), mindenesetre minél jobb a géped, annál jobban fog futni a játék. 😄😄😄
totyak
12 éve, 4 hónapja és 2 heteHűű, látom nagyon megy a szócsata 😄
Aki szereti a stratégiát az szerintem mindenképpen ki fogja próbálni a játékot, mert tényleg nagyon jó értékeléseket kapott, nem csak itt. A teszt is ékesen bizonyítja, hogy kiváló játék lett. Nálam, ha én elkezdenék vele játszani, azt hiszem én magam lennék a gyenge láncszem a gépezetben. Annyira béna vagyok a stratégiában, hogy videóra kéne venni és mutogatni 😄
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 heteKedves ismeretlen (jó, most én is az vagyok…😉 a játékteszterek a tesztpéldányokat közismerten jóval a megjelenés előtt megkapják. Másik, hogy a Total War sorozat azért nem olyan „hűdemély” (jó, lehet, hogy a Te szellemi kapacitásodnak igen), aki játszott az előző részekkel, az tökéletesen tisztában van ezzel az epizóddal is. Attól persze még remek sorozat és epizód. 🙂 Egyébként tapasztalt stratégának még egy Europa Universalis IV folyamatos tesztelésére is elegendő 2-3 nap, pedig az speciel fényévekkel összetettebb játék. Üdv, BadSector (csak lusta voltam reggelni 🙂 )
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 heteKedves ismeretlen (jó, most én is az vagyok…😉 a játékteszterek a tesztpéldányokat közismerten jóval a megjelenés előtt megkapják. Másik, hogy a Total War sorozat azért nem olyan „hűdemély” (jó, lehet, hogy a Te szellemi kapacitásodnak igen), aki játszott az előző részekkel, az tökéletesen tisztában van ezzel az epizóddal is. Attól persze még remek sorozat és epizód. 🙂 Egyébként tapasztalt stratégának még egy Europa Universalis IV folyamatos tesztelésére is elegendő 2-3 nap, pedig az speciel fényévekkel összetettebb játék. Üdv, BadSector (csak lusta voltam reggelni 🙂 )
iappearmissing
12 éve, 4 hónapja és 2 heteKedves BadSector! Nagy megtiszteltetés a Te hozzászólásodat olvasni a cikkem alatt, köszönöm. 🙂
ehinol
12 éve, 4 hónapja és 1 heteFenomenális játék lett! Egy percig nem csalódtam benne! 🙂 bár az elején kicsit szokatlan volt!
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNa most a „vendég” jól megkapta….😄
kpal
12 éve, 4 hónapja és 1 heteehhez jobb ujabb vga kell mint ami nekem van
italianman
12 éve, 4 hónapja és 1 heteMár alig várom;hogy kipróbáljam.
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 4 heteElöször is köszönöm a remek tesztet és leírást. Nem vagyok nagy stratéga de, a teszten felbuzdulva én is kiprobáltam a játékot és azt kell mondanom a leirás tökéletesen helytálló. A játéknak sajnos megvannak a maga betegségei: lásd a térképen még javíthattak és széíthettek volna is ügyelve az optimizálásra ( Laptop i7-proc 1Gb dx11 vga 8Gb ram és hight -on kb már nem szaggat „annyira” ). A csatáknál nincs gond, ha 5000 -ren ütik egymás akkor sem, még magasabb beállítássokal sem. A játék kitapsztalásához azért idő szükséges, és főleg higgadt nyugalom : ugy a 30. 40. -kör derekán járva a töltési idő elég durva a körök között , sokszor 3-4 percig nézem a kijelzőt hogy aztán ujra tegyem amit szeretnék. Mindennek ellenére jó kis játék lett. üdv bpeter
isseysama97
12 éve, 3 hónapja és 3 hetejó kis játék ez 😉
fantis6
12 éve, 3 hónapja és 1 heteJó, igaz a TW szériából a Medival 2 jött be a legjobban.
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 3 napjanekem is tetszik 🙂 bár 1 jó kis pénz /minden nép kódot elfogadnék mellé.. amíg nincs magyaritás (nem teljes) addíg nem tuok játszani vele.. túl nehéz lenne kitapasztalni 🙁 ha valaki tud valamilyen megbízható kódot az leírhatná.. mert amit én találtam az sajna nem müködik 🙁
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 4 heteEz már régi cikk, de ezt ide kell írnom: A keményvonalas stratégák régóta várják ??? HAHA !!! A f@szt. A keményvonalas stratégák le sem sz@rják a Rome II-öt, ez a régen nagy sorozat mára egy lapos casual játékká vált, tucatnyi jobb stratégia van nála a piacon…