Nyilvánosságra került például, hogy a Naughty Dog kezdetben teljesen másképpen képzelte el a fertőzötteket, és hogy a történet korai vázlatában szerepelt egy, a játékost üldöző, bosszúszomjas Tess is. A legviccesebb talán mégis az, hogy az előzetes tervek alapján, a főszereplők adoptáltak volna egy négylábú kedvencet.

A befejezés tálalása is változott, eredetileg ugyanis egy előretekintés – flash forward – során bepillantást nyerhettünk volna a játék végébe, szerencsére azonban ez az ötlet is a kukában landolt.