Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Fire Emblem: Awakening alighanem a Nintendo 3DS azon videojátékai közé tartozik, amelyik tipikusan a keményvonalas rajongóknak szólt, és bár a fanatikusok szerették is, de sem a fejlesztőknek, sem a kiadónak nem hozott túl sok pénzt a konyhára. Az Intelligent Systems csapata vélhetően emiatt döntött úgy, hogy a jövőben inkább a közérthetőségre koncentrálnak majd, és bár a rajongók örülnének a Fire Emblem: Awakening folytatásának is, a stúdió frissen bejelentett új projektje várhatóan egy zenés ritmusjáték lesz.
Az alkotás a Band Bros. P címre hallgat a japán régiókban, de nyugaton várhatóan – végleges cím még nincs – a Jam with the Band néven kell keresnünk majd a boltok polcain, méghozzá a Nintendo szerint a 2013-as esztendő végéhez közeledvén.
A játék érdekessége, hogy a Vocaloid nevű alkalmazásra, illetve programra épül, ami egy olyan speciális szoftver, amelyet a japán virtuális popsztárok használnak előszeretettel, így vélhetően a Jam with the Band is hasonló útvonalat kíván követni. Bővebb információk a TGS 2013-on várhatók!
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 3 heteÉn majd a korábbi Fire Emblem címeket gba-n akarom játszani. Majd még megnézem, hogy hogyan elérhető a többi és aszerint talán még játszok valamivel. De ez konzolos lesz úgyis.
alice
12 éve, 4 hónapja és 3 hetenice és a system sem rossz, ha tényleg a vocához hasonlóra épül :3
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteFelénk szerintem nem lesz nagy népszerűsége a játéknak, de a Japók majd rácuppannak, mint légy a fekáliára 😄