Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb szóbeszédek láttak napvilágot nemrégiben az Xbox One megjelenési dátumával kapcsolatban, a Walmart áruház egy elcsípett elektronikus levelének értelmében ugyanis nagy valószínűséggel november 8-án jelenhet majd meg a konzol a tengerentúlon. A kérdéses e-mail keretein belül egyébiránt arról volt szó a Kotaku magazin szerint, hogy a Walmart már betervezte a november 8-ra esedékes éjszakai nyitva tartást, méghozzá az Xbox One premierjének napjára.
A felmerült hírekkel mindössze annyi a probléma, hogy egyelőre még maga a Walmart sem kezeli hivatalosan, viszont amennyiben igazak, akkor kijelenthető, hogy az újgenerációs konzolok közül – ha csak egy héttel is, de – az Xbox One kerülhet majd fel előbb a boltok polcaira.
richie8
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaÉn még azért megvárnék egy hivatalos bejelentést is 😄
angryknight
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaegem nem érint úgy sem veszek 😛 😛
csirkee
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaaz lehet h előbb felkerülnek, de nem biztos h olyan formában ahogy azoknak lenni kell (hibásak lesznek lehet)
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaLali lali itt vagy??? Ezt meg kell vennemd!!!!!44444444444
totyak
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaUSA-ban megjelenik, aztán gyakorlatilag a világ másik felén meg nem. Szóval hiába jön előbb, mint a PS4, mert lesznek régiók, ahol nem is lesz választási lehetőség, így szerintem sokan megveszik a Sony konzolját.
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaSzerinted nem kelene megvennem eszt a kónzólt és elmondhatod neked hogy míért. ott kezdeném hogy másrészt már nem éri meg mivel lelankad a minősége míre megjelenik. látható a fitymálások hadából hogy igaz a szóbeszéd. meg az a kópasz őrjőngő is most lépett rá az őrők vadászmezőkre ami míatt a microsóft érezhetően csődbe fóg meni. csak ne legyen az igaz ami megtőrténik ha már az anyjúk csecsén sem tudnak tőbbé kóricálni. de hát majd kiderűl mivel én már elísmert tagja ledtem a gamechenel társadalmának. ez már tőbszőr is bebizonyosodót. üdv lali
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaHát ezek után tudom is mit ne gondoljak. Valaki szólja már meg nekem az igazat mert kezdek szét ágaskodni a hírek tótágán. Egyszer jó egyszer nem jó ha azt mondják eskü elhiszem de utána engem fognak csimbókká avatni közben meg ki is az anyahajó? Na nincs igazam? Én ezt nem tudom szemmel követni. De én úgy tudom jó szerkezet lesz csak ki kell áldozni rá az idejem.
jezzahun
12 éve, 11 hónapja és 3 napjamagyarországra nem jön 2014 előtt…. szóval itt ez most nem fontos🙂
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaegyépként belsős infórcámióból tudhatnád hogy anyahajóra is jön a kónzól! lenne egy kérdésem: móst akór mejik lesz erőseb az xbox egyes vagy pedig a playstatstion négyes? erre mondja aszt valaki hogy igen vagy nem!
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaNa azért ne legyen erős a tudomásod. Múltkor Jancsi szerinte neki befolyásolósak mondták az igazat hogy a Batelfield 4-et csak a PC szaggassa mint Margit nénit a tészta egyébként meg hónaljszag érződik a konzolok füstje alól. De ha ez nem igaz akkor ő hazudik? Biztos hogy nem tudhatjuk.
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaHáááát jancsinak komoj űrgammája van aszt azért hózzá kell tenní. úgy futnak rajta a gammák mint állat úgyhógy szaggatás csak a másvilágón lehetcséges de nála nem. szerintem az lenne a legjób mindenkínek ha senki nem vene kónzólt és számítógépen ajnárózná meg magát mindahányan vagyúnk. aki belátja az magára vessen. üdv lali
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaHát igen osztom szorzom a véleményen vagyunk. Többiek is szólják meg csak PC legyen? Vagy ne legyen az se?
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaAz lene a legjób ha szavazást tartanának az ólvasótáborók itt hogy akkór ne legyenek kónzólók és akkór megtudnánk az igazságót. üdv lali
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaAkkor megszabasztuk hogy kérném a szerkesztőséget nevében az olvasók elé tárja szavazás tényét. Kérdezz kell konzol vagy csak PC? Válaszok legyen, ne legyen! Így lesz jó.
laci3311
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaKíváncsi leszek rá hogy hányan szerzik majd be külföldről..😄
laci3311
12 éve, 11 hónapja és 3 napjanem tudom amúgy mennyivel lesz jobb mint a mai x360, de ha már ennyiért adják majd ,legyen is annyival jobb is😄😄
sephastic
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaszerintem még mindig a PS fog nyerni (Y)
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaÉn belsőipari forrásból hallottam lehetne jobb is. Jancsi haverom szaftos infókat szól mert ismerőse annál dolgozik ahol kell. Pl. a Batelfield 4 alól is kiizzad a gép de azért nem kell leírni. Csak utána. De aki azt hiszi mindent visz az pórul jár. Jobb időbe felvilágosulni mint utólag élvezni ennek oltárán. Nem? 🙂
batedmoldhun
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaNálunk jövőre jön, majd akkor visszatérünk hozzá.
thelondon
12 éve, 11 hónapja és 2 napjaKár hogy idén itt nem lesz kapható🙁
rdave
12 éve, 11 hónapja és 2 napjaBazz, már megint mik ezek a kommentek. xD
Megjelenésről meg megvárom inkább a hivatalos infókat. 🙂
dns
12 éve, 11 hónapja és 2 napjaAzt hallottátok már, hogy a Walmartnál kapható lesz a konzol Xbox One + fegyver bundle-ként is?🙂 Így rögtön eszközt is kapnak a csúnya gonosz játékok hatására mindenre képes gamerek a családirtáshoz😉
alice
12 éve, 11 hónapja és 2 napjamit neki, hogy előbb jön ki, ide úgy isk ésőbb jut el és a ps3 jobb 😄