Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony nemrégiben megerősítette, hogy első körben csak és kizárólag a tengerentúlon, de október 8-tól elérhetővé válnak az azúrkék színezettel rendelkező Super Slim PlayStation 3-ak, méghozzá vélhetően egy bundle csomagba zárva. A masina egy hasonló színnel ellátott kontrollerrel, valamint 250 GB-os merevlemezzel érkezik, méghozzá 250 dolláros árcédulával és kezdetben állítólagosan csak a GameStop, valamint az EB Games áruházak kínálatában lesz elérhető.
Egyes források szerint azonban – a szín és a megjelenési dátum miatt – a kékre festett PlayStation 3 a Beyond: Two Souls okán kerül a boltokba, de egyelőre semmiféle információnk sincs arról, hogy lesz-e közös bundle csomag a konzol egyik utolsó ígéretes exkluzív alkotásával vagy sem, hiszen önmagában az azúrkék PlayStation 3 – Európában például – nem tekinthető túl nagy újdonságnak.
marduk
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEz kicsit meglepő hír, mert most mindenki a PS4 után epedezik.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteAnnyira nem, még jövőre is jön PS3-ra játék. Meg itt van ez is, ami elad majd pár PS-t.
mrfire
12 éve, 4 hónapja és 3 heteIgen, pl. nekem. Jó lenne valami egyedi PS3-at venni, de ezek az egyszínű kék, piros, fehér darabok nem nagyon érdekelnek. Majd ha kijön az új Super Slim, inkább azok közül marok el egy darabot.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMilyen új Super Slim?
mrfire
12 éve, 4 hónapja és 3 heteInnen olvastam régebben: http😕/www.gamekapocs.hu/hir/35294/uj_ps3_modellek_a_lathataron
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNe nagyon linkelj így egyik gamer oldalról a másikra, nem hiszem, hogy értékelik. 😄
Egyébként ezek már rég kint vannak, ez a cikk is arról szól, hogy abból jön kék verzió.
Szerk.: Jah, nem, abból újabb verzió, na az nincs kint. 😄
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteÉn azt hittem, hogy ilyenkor már a gyártás leállítását fontolgatják, nemhogy újat dobnak piacra.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteBár túl sok különbség nem lesz a kettő között. Kívülről semmi, belűről meg elenyésző már. Ilyen változtatásokat a megjelenés óta csinálnak, nem mindig adtak róla hírt se. Skinen nem gondolkoztál rá?
Tardief88: Ne viccelj, PS2-t idén állították csak le. Nem dobják el a konzoljaikat, ráadásul játékok is jönnek még rá.
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteAz mondjuk jó, hogy nem hagyják el őket. Nem nagyon értek a konzolokhoz 😮
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 3 hetena ezt várom 😄
mrfire
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMajd legközelebb privátban küldök linket 😉
Haverom nemrég gond nélkül megvette a jelenlegi szériát. Tudom, nem sokat számít az alacsonyabb csíkszélesség, úgysem nyúznám annyit, hogy a fogyasztás/hűtés miatt aggódjak hosszútávon. Az is benne van a döntésemben, hogy szeretek várakozni, többre fogom értékelni, ha végre meglesz. A skinen azért nem gondolkoztam, mert max azért érdekelne egy limitált darab, hogy később nagyobb értéket képviseljen. Alapból játékokat gyűjtök platformot nem, de ha már veszek egyet akkor nem az alapot venném. Ha ez nem egyszínű kék lenne, hanem valami Beyondos téma tuti jobban érdekelne. Persze ahhoz itt is ki kéne adni. 😛
marco
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNyilván ezt akartad linkelni, csak nem jött össze:
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/hirblock/uj_playstation_3modell_a_lathataron
Csak etikusan ok?
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteŐszintén szólva szerintem teljesen mindegy milyen színű gépen nyomja az ember a játékokat. Én akár rózsaszín PS3-alis nyomnám, ha olcsón adnák 😄
alice
12 éve, 4 hónapja és 3 heteSzeretem a kéket, bár a pirost jobban. Amúgy engem nem vonzz ez a szín meg exkluzív ilyen olyan borítás. Elvégre lehet venni rá matricákat vagy miaszöszöket és ugyan az a hatás 😄
Szóvval Totyakkal értek egyet 😛