Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bigben Interactive legfrissebb bejelentései szerint hiába produkál évről-évre gyenge eredményeket, de idén is egy újabb taggal kívánják bővíteni a FIA World Rally Championship-sorozatot. A közismertebb nevén WRC-széria negyedik epizódja a szokásoknak megfelelően idén ősszel, pontosabban októberben kerül fel a boltok polcaira, méghozzá még a kurrens generáció szolgálatában, így PC-re, PlayStation 3-ra, PlayStation Vitára, valamint Xbox 360-ra is.
A WRC 4 keretein belül várhatóan csak kisebb újítások várhatók, így a játékmenet terén semmi újdonságra nem számíthatunk, a grafikus motor azonban frissítve lett, így az időjárás és a fényeffektek mellett összességében is kellemesebb látvány tárul majd elénk.
A játékban a 2013-as WRC évad összes pilótája, márkája, pályája és autója megtalálható lesz, a fejlesztési munkálatokat pedig ezúttal is a Milestone végzi majd el.
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 3 hetenekem annyi is elég hogy javul a grafika és az időjárás 😄
rdave
12 éve, 5 hónapja és 3 heteCMR-hoz képest még mindig kevés, de évről-évre javul a játék. Egyszer majd eléri azt a szintet.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteKép alapján szépnek tűnik, meglátjuk játék közben 🙂
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteDirt3-al ralliztam utoljára, az nagyon bejött. Talán érdemes lenne kipróbálnom ezt is, szeretem az autós játékokat.
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 3 heteItt legalabb van hova fejlodni, nem is kicsit, ocskaszarfos jatek sajnos.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 3 heteNekem annyira nem jön be egy autós se a most wanted óta 😖 sajnos ez se