Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a Microsoft korábban megváltoztatta az Xbox One DRM-követelményeit, aminek függvényében állítólagosan a későbbiekben nem lesz szükség internetkapcsolatra a konzol esetében, de néhány videojáték várhatóan felülírja majd ezeket a terveket. A Forza 5-tel kapcsolatban ugyanis például kiderült, hogy nem kap majd helyet a játék lemezén a program teljes egésze, így mielőtt játszani szeretnénk vele, le kell töltenünk rengeteg adatot az Xbox Live-ról, és csak azt követően indíthatjuk el az alkotást.
Dan Greenwalt, a Turn 10 főnöke az IGN magazinnak elmondta, hogy az első használatkor a játékosokat felkéri majd a program, hogy jelentkezzenek be és töltsék le a Drivatars mellett a többi tartalmat, így pályákat és autókat. Hogy miért nem lehet mindezt ráégetni a lemezre? A DRM eltörlését követően alighanem már ti is rájöttetek!
rdave
13 éve, 1 hete és 1 napjaBlu-ray van benne nem? 😮 Akkor is muszáj nekik szívatni valahogy a népet…
jezzahun
13 éve, 1 hete és 1 napjaakkor az új xbox kihagyós lesz!!!!!
totyak
13 éve, 1 hete és 1 napjaEzzel csak maguk alatt vágják a fát. A DRM korlátozások eltörlésével ugye szürke importban elérhetővé válik pl. Magyarországon is az One, mert nem kell Live, tehát nem ellenőrzi majd, hogy hol laksz. Ez a játék így nálunk, meg még sok országban játszhatatlan lesz egy jó ideig, míg nem lesz Live. Miért jó ez nekik, esküszöm nem értem.
teglasdavid
13 éve, 1 hete és 13 órájaSzép grafika !😄
heavyrain211
13 éve, 4 napja és 17 órájaÉs ez miért jó nekik?
richie8
12 éve, 12 hónapja és 3 napjaHát ez egyre rosszabb lesz 😖
churchcore
12 éve, 11 hónapja és 2 napjahát ez gáz😕