Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A játékvilág jelentős része immáron minden kétséget kizáróan a next-gen konzolok érkezésére vár, ez azonban Fergal Gara, avagy a Sony egyik első embere szerint még nem jelenti azt, hogy temetni kellene a kurrens generációt. Gara ugyanis az OPM magazinnak elmondta, hogy ez különösen igaz a PlayStation 3-ra, ami példának okáért egy csodálatos játékfelhozatalt tud még felvonultatni az idei évben, avagy óriási potenciál van még benne az elkövetkezendő időszakban is.
Gara konkrétumokat nem közölt azzal kapcsolatban, hogy még hónapjai vagy évei vannak-e hátra a PlayStation 3-nak, de a korábbi információk alapján 2-3 évig még a legtöbb multiplatform cím biztosan megjelenhet a lassacskán nyugdíjazásra kerülő masinára is.
rdave
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaKorai ám! 🙂 Sony-től el is várom a hosszútávú támogatást! 🙂
badam10
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaJól néz ki😄
tj_1
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaMeg korai szerintem is .
badam10
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaÍgy igaz
bekdaniel
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaHát, amiket eddig bejelentettek rá… nem úgy tűnik, hogy el akarják felejteni (szerencsére).
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaSzerintem is korai még
balazsy
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaEzt is csak az Xbox miatt cserélik le mert azok hajtják őket
totyak
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaSzerintem sok ember úgy van, köztük lehet, hogy én is, hogy még most venne jelenlegi generációs konzolt, ha már jönnek az újak. Remélhetőleg tényleg marad a támogatás és jönnek még játékok.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaÉn is így vagyok vele. Amint megjelenik a PS4 veszek egy PS3-at. Csak győzzem kivárni 🙂
totyak
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaSzerintem mondjuk így sem lesz leárazva egyik jelenlegi gép sem, de igazából nekem használtan is bőven jó lenne. A játékok nagy részét úgy is PC-n játszom, csak a nagyon konzol only játékok miatt kellene valamelyik gép.
kiraly001
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaA másodig ps3 konzolom fogyasztom mióta megjelent a ps3-as konzolgeneráció.Az első 40gb fat(a képen is ilyen látható)nem jött be sárga led(1.8 év után),majd rövid időn belül halál.A másodig és jelenlegi a ps3 250gb.os slim ami eddig hál.isten jól muzsikál,de nagyon fáj a szivem egy fehér szuper slimre,amit több mint valószínű beszerzek a ps4 előtt.Ps3- játékfelhozatalból még van mit bepótolni,pedig eddig sem unatkoztam.😄
marco
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaPS3 bitang gép még ma is, jelentősen megelőzte a korát. Egyetértek a nyilatkozattal.
misa123
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaEz a beszéd (és a játékok is olcsóbbak lesznek 😄)
rambo
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaÚgy emlékszem 10 éves életciklust szántak eredetileg a PS2-nek, ami könnyen meglehet. Persze a PS4 megjelenésekor jelentősen meg fog csappanni mind a 1st, mind a 3rd party support, de ez így is van rendjén. A kérdés az, hogy mi lesz a PSVita sorsa; jelenleg a PS4-re kell fókuszálniuk, így eléggé háttérbe szorul az amúgy is elég rossz helyzetben lévő handheld gép, miközben a konkurencia újabb és újabb magaslatokba tör (3DS).
rdave
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaNem szorul az háttérbe. Továbbra is van Cross-buy és PSplus, illetve PS4-el a Cross-Controller támogatást megnövelik. Viszik magukkal minden kiállításra, mint eddig. Az nem kérdéses, hogy PS4 fontosabb nekik, de a Sony-nak nem szokása elfelejteni a gépeit.
misa123
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaEzért szeretjük a SONY-t 🙂
jezzahun
12 éve, 6 hónapja és 2 napjanem is kell temetni,mert amit tud ez a gép,jó pár évig elvisz minden féle játékot…
teglasdavid
12 éve, 6 hónapja és 2 napjaNem tudom !! xD
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteTemetni?? A PS2 13 évig volt jó az embereknek. Van még szufla a mostani generációban is, én úgy gondolom.