Hogy mit jelent ez a Sony tükrében? Habár az Xbox One keményvonalas fanatikusai bizonyára dörzsölik a tenyerüket a siker miatt, erről azonban vélhetően szó sincs, hiszen míg az Xbox One csak ebben az egyféle kiadásban érhető el a premier idején, addig a PlayStation 4 egy vélhetően sokkal nagyobb kezdőkészlettel indul, nem mellesleg pedig többféle kiszerelésben is elérhető lesz a rajtkor, ami jobban megosztja az erőforrásokat.