Ezt a ziccert azonban úgy látszik kihagyja a Natural Selection 2, melynek legújabb, augusztusi installációjában már női egyedek is harcba vonulnak majd. Hugh Jeremy, az Unknown Worldstől így nyilatkozott ez ügyben:
Míg a férfiak állig felfegyverkezve, hatvan kilónyi vasban rohannak a csatába, addig a hölgyeken itt ott hiányzik a páncél, sőt gyakran még a ruha is, csupán a kényes részek eltakarására szolgál. A nők ugyanolyan védelmet igényelnek, és ugyanakkor ez a védelem feleljen meg a fizika törvényeinek is.
A hosszas védőbeszéd persze érthető, a játék megjelenésekor, a női karaktereket elsőként ígérték meg, és a játékosok felcsigázva vártak egy kis eye-candyt, így csalódottságuk a túlzóan realista öltözet miatt máris kézzel fogható.
És ti hogy látjátok, valóban igényelnek a játékok ilyen lelombozó realitást, ahol a nőket csupán az arcuk miatt lehetetlen összetéveszteni Master Chief-el?
vendeg
13 éve, 2 hete és 5 napjaEz mondjuk elég jó ötlet
vendeg
13 éve, 2 hete és 5 napjaAbszolút jogos am, csak így nem lesznek olyan jó cicis bigék…😄
scal
13 éve, 2 hete és 5 napjaegyébként nem tom ki hogy van vele, de én egy játékban az utolsó dolog amit keresek az a realizmus 😄, azt megkapom az utcán is
vendeg
13 éve, 2 hete és 5 napjaÉn is azt szeretem ha a csajok bögyösek!🙂
vendeg
13 éve, 2 hete és 5 napjaTök mindegy ezek csak pixelek😄
kiraly001
13 éve, 2 hete és 5 napjaLegyen vas,ruha meg minden ami kell,de akkor egy-két vetkőzős rész jár nekünk,férfiaknak. 😄