Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix az éjszakai órákban hivatalosan is bejelentette, hogy jelenlegi terveik szerint még az idei nyáron felkerülhet a boltok polcaira a Final Fantasy XIV: A Realm Reborn PC-re és PlayStation 3-ra szánt változata is. Sajnos ennél pontosabb időpontot a cég egyelőre még nem jelölt ki a játék számára, de azt már elárulták, hogy ettől függetlenül is június magasságában elindulhatnak az alkotás zárt béta tesztjei - pontosabban a harmadik fázis -, ami a jelenlegi tervek szerint első ízben kizárólag a Sony konzoljával rendelkező rajongóknak lesz elérhető.
A játék egyébiránt nem más, mint az egykori Final Fantasy XIV MMO egy grafikailag alaposan felújított, tehát megszépült és tartalmilag kibővített változata, a sorozat keményvonalas rajongóinak és természetesen az új fanatikusoknak is dedikálva.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 heteCsak egy kis helyesbítés: A béta teszt első két fázisa már rég elérhető volt PC-s játékosok számára, és ez a harmadik fázisban sem lesz másként. Mindkét platformon egyszerre megy majd a béta. Az viszont igaz, hogy a PS3 kliens a harmadik fázistól lesz először elérhető. Lehet úgy kellett volna értelmeznem, hogy más konzolra nem lesz elérhető egyelőre, de elég félreérthető.
rdave
12 éve, 8 hónapja és 2 heteValaki tudja, hogy béta kulcsokat küldenek-e még?
marco
12 éve, 8 hónapja és 2 heteSzerintem igen.
https😕/secure.square-enix.com/enqt/s/run?sq=8f88dc412bba9188c40ead9a9d8d2028d941cd8aad429dfeae8ea20681cde289013b0aadfc8c48fea19dcf8c3cea15da828a2b51c51a958e155ce22b0946
linaru
12 éve, 8 hónapja és 2 heteIgen, a harmadik fázisra is fognak még meghívókat küldeni. Akinek akkor sem lesz szerencséje pedig kipróbálhatja legkésőbb a 4. fázisban ami egy open béta lesz valamikor a megjelenés előtt 1 esetleg 2 hétig.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 heteFú remélem igazad van és nyílt lesz a béta!🙂
linaru
12 éve, 8 hónapja és 2 heteNem vagyok tisztában a helyi szabályokkal külső linkeket illetően, úgyhogy nem linkelem be, de van egy hivatalos roadmap. Onnan származnak az információim. Harmadik fázis 1-3 hét, utána 1-2 hét leállás bugfixekre, majd 1-2 hét open béta megjelenés előtt. Ez valamennyit változhat persze, de nagyjából így fog kinézni.
rdave
12 éve, 8 hónapja és 2 heteElőször is köszönöm az infót, másodjára pedig ilyet nyugodtan linkelhetsz, nem lesz belőle baj.
marco
12 éve, 8 hónapja és 2 heteLinkelem én, legyen itt minél előbb (egyébként nem is rossz ötlet ilyen roadmapokat linkelni, hmmmmm…🙂
http😕/gdl.square-enix.com/ffxiv/download/en/FFXIV_2.0_BETA_Roadmap_EN.pdf