Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Slitherine fejlesztőcsapata már korábban bejelentette, hogy a háttérben egy második világháborús stratégián dolgoznak gőzerővel, aminek immáron nevet is adtak, így kiderült, hogy a Panzer Corps: Allied Corps címmel kell keresnünk a jövőben a kérdéses alkotást. A Panzer Corps-sorozat legújabb, önállóan futtatható darabja végre nem a szokásos kliséket fogja feldolgozni számunkra, így többek között például a brit és az olasz csapatokat vehetjük irányításunk alá, méghozzá Észak-Afrikában, Krétán, Olaszországban és Németországban kivitelezett jól és kevésbé ismert hadműveletekben.
A játékra már most béta tesztereket toboroznak a készítők – IDE kattintva jelentkezhettek is -, a végeredmény megjelenésére pedig 2013. június 6-án számíthatnak a rajongók, méghozzá stílusosan egy időpontban a D-Nap évfordulóján.
csirkee
12 éve, 9 hónapja és 3 hetede jó, bírom a vh2-őt nagyon 🙂 tuti jó lesz, lehet ki is próbálom majd
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteRegelve