A konzol esetében mind a nyolc processzormag, mind pedig a GPU 8 GB GDDR5 memóriából gazdálkodhat, aminek elérése egy 256 bites adatsínen keresztül történik, méghozzá 176 GB/s-os sávszélesség mellett. Az eddigi hírek szerint a PC-kre kihegyezett verzióból el lesz távolítva a Sony által szolgáltatott összes technológia, de emellett még természetesen további változtatások is szükségesek lesznek, hogy az APU tökéletesen igazodjon a PC-s alaplapokhoz. A művelet további kényes pontja a chipbe épített GDDR5-ös memóriavezérlő, hiszen egyelőre még nem létezik GDDR5-ös DIMM JEDEC specifikáció, más szóval az alaplapok enélkül csak fixen telepített memóriamodulokkal érkezhetnének, ami roppant költséges megoldás lenne, ráadásul mivel PC-ről van szó, így a későbbi bővíthetőség is lehetetlenné válna.
A most említett probléma miatt az PC-s változat várhatóan megválik a PlayStation 4 esetében alkalmazott memóriakontrollertől, és helyette egy DDR3-as megoldást fog kínálni. A készülő APU-ról egyelőre több információ nem érkezett, így nincs más hátra, mint várni a további híreket.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 heteEz durva lesz!
rdave
12 éve, 10 hónapja és 3 heteElég komoly APU lesz, bár a PS4-es verzió egy pöppet azért komolyabban fog teljesíteni. 🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 heteKemény gépek lesznek vele biztos! 🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 heteKell. Már most. 🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 heteMegvan az új gépem alapja🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteÁllírólag az apu egy HD7850 szintet tudja ami nem gyenge.
cassone1
12 éve, 10 hónapja és 1 hetenekem mindegy mit tesznek bele csak jól nézzen ki a tv alatt ! 😄