Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Azt immáron hivatalos forrásokból tudjuk, hogy a GTA V megjelenésére nemhogy tavasszal, de még nyáron sem számíthatunk, a játék hivatalos megjelenési dátumát ugyanis szeptember 17-re tűzte ki a Rockstar, egyes elemzők pedig már most azt tippelgetik, hogy vajon hány példány fogy majd el belőle a premiert követően. Ilyen spekulánsnak tekinthető Arvind Bhatia, avagy a Stenre Agee munkatársa is, aki elmondta, hogy a Rockstar 137 és fél millió dollárt költ majd összesen a GTA V fejlesztési munkálataira, amin 250 fő dolgozik ezekben a percekben is.
Az elemző szerint ez a nagy befektetés azonban meg fog térülni a cég számára, számításai szerint – a piaci körülményeket is figyelembe véve – ugyanis a megjelenést követő első hat hónapban várhatóan 18 millió példány fog majd elkelni a GTA V-ből. Szerintetek ez reális lenne?
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 2 heteSzerintem abszolút reális. Az viszont hogy 250 ember fél évet késik, több mint felháborító…….
braddock
12 éve, 11 hónapja és 2 heteKicsit érdekesnek tartom hogy ennyire tudják mennyi fog elkelni belőle vagy csak ilyen magabiztosak!?
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 2 heteA többi rész fogyásai alapján kalkulálnak.
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 2 heteEngem lehet hogy elvesztettek mint vevőt…😖 Ez a csúszás dolog nagyon gáz.
shade
12 éve, 11 hónapja és 2 heteHű milyen szörnyű, kis késés és máris nem veszik meg egyesek…? Örülni kell, hogy jön, azt kész, jön-jön…
marduk
12 éve, 11 hónapja és 2 heteMost komolyan azért nem veszel meg egy játékot, mert csúszik? 😄 Istenem…
csirkee
12 éve, 11 hónapja és 2 heteMivel pl az Amazonon már előrendelhető a játék, így abból az adatokból is lehet leszűrni számokat. Nem elképzelhetetlen ez a szám 🙂
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 2 heteÉn megértem hogy ha valaki a csúszás miatt nem veszi meg. Csak nem találom értelmesnek!😄
jezzahun
12 éve, 11 hónapja és 2 heteMár itt Magyarországon is elég sok helyen elő lehet rendelni rá.
Én is előrendeltem,és várom hogy egyszer végre megjelenjen🙂
Amúgy nem volt 100% a tavasz,és így nem lehet azt mondani hogy késnek,pontos megjelenést addig nem adtak ki a srácok,csak most lehettet megtudni.
amúgy jó is ez mert így még több mindent finomíthatnak a játékon,és lehet hogy bugok se lesznek benne.
Előre már megmondható hogy ez lesz a leginkább várt játék 2013-ban,és az is biztos hogy év játéka is lesz!Ebben egy havi fizetésemben is fogadnék(de nem fogok)
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 2 heteÍgérték a tavaszt. Legalábbis én úgy emlékszem.