Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak biztató információkat kaptunk nemrégiben a korábban kizárólag konzolokra megjelent Brutal Legend PC-s változatával kapcsolatban, amely mindenki legnagyobb meglepetésére néhány órával ezelőtt feltűnt a Steam CDR adatbázisában. Ez az a kérdéses adatbázis, ahol korábban felbukkant már többek között az Alan Wake PC-s átirata is, így lehet ugyan, hogy mellőznünk kell a formális és hivatalos bejelentést, de az információkat így is komolyabban vehetjük az átlagos mendemondáknál.
A Brutal Legend egyébiránt – aki nem tudná – egy immáron évek óta folytatásra váró akciójáték volt, amelyben a központi témát a metal zene adta, így nem csak a történet, hanem a koncepció és minden apró momentum is a stílus köré épült fel. Ezer ördög és villanygitár, hivatalos bejelentést kérünk, de tüstént!
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 2 heteCDR nagyon jó információforrás, anno a Linuxos játékok is ott tűntek fel először!
Nagyon állat lenne ha lenne PC-re, haver boxán anno végigtoltuk, de azért otthon a jó kis zugomban csak királyabb lenne!🙂
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 2 heteHatalmas game, jó lenne pcre!
rdave
12 éve, 11 hónapja és 2 heteNem rossz játék, de a felénél meguntam és megváltam tőle. Viszont így, ha PC-re megjelenne és készülne hozzá magyarítás, akkor újrakezdeném, mert a témája nagyon jóféle. 😄
shade
12 éve, 11 hónapja és 2 heteHú, mennyit fantáziáltam róla, hogy egyszer kipróbálom! Remélem bejön!