Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a LucasArts alig a hír megjelenését követően cáfolta az információkat, a német Sony (!) csapata néhány órával ezelőtt olyan híreket tett közzé hivatalos Facebook oldalán, amelyek alapján PlayStation 3 konzolokra még az idén megjelenhet a Star Wars 1313. Hogy a cég honnan szedhette az információkat, arra egyelőre nem kaptunk válaszokat, de egy hivatalos németországi Sony aligha csinálna viccet saját nevéből, így erős a gyanúnk, hogy a LucasArts csak menteni szerette volna a menthetőt az idő előtt kiszivárgott információkkal.
A hír azonban, miszerint 2013-ban megjelenik PlayStation 3-ra a Star Wars 1313 – ezzel tehát a kurrens generáció került terítékre – a LucasArts cáfolata miatt csak szóbeszédnek tekinthető, Sony ide vagy oda. Szerintetek is hivatalos információkat közöltek a németek, csak a LucasArts túl korainak tartotta a bejelentést?
braddock
12 éve, 12 hónapja és 4 napjaNagyon is el tudom képzelni hogy kiszivárgot egy infó amit korainak gondoltak és azért próbálják cáfolni!Én nagyon örülnék neki ha megjelenne ps 3-ra az idén!