Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A kis pénzű játékosokat kívánja megcélozni legújabb bejelentett hardverével a Nyko csapata, akik bejelentették, hogy a Wii U Pro Controllerjéhez szeretnének alternatívát nyújtani a játékosok számára, méghozzá az eredetihez egy kísértetiesen hasonlító vezérlővel. A hasonlóság azonban nem mutatkozik majd meg az árcédulán, a Nyko ugyanis elmondta, hogy míg a Nintendo 50 dollárért adja saját kontrollereit, addig ők 35 dollárért szeretnék forgalomba hozni, amiért cserébe nem csak egy masszív irányítót, hanem garantált 25 órás készenléti időt is biztosítanak a vevőknek.
Sajnos a Nyko kontrollere egyelőre még nem rendelkezik semmiféle megjelenési dátummal, de a Wii U-s hardcore játékosok érdekében reméljük, hogy még tavasszal felkerülhet a masinával teljes egészében kompatibilis irányító a boltok polcaira.
rdave
13 éve, 1 hete és 3 napjaEz az Xboxról átérőknek készült. 😄
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaOlyan minimális az ár eltérés, hogy nem éri meg. Brutál ronda.
marco
13 éve, 1 hete és 3 napjaNa igen, ahol ez ennyibe fog kerülni, ott nem igazán számít az a 15 dollár…🙂 Ahol meg számítana, ott vagy nem lesz kapható, vagy sokkal drágábban, vagy WiiU-ra sincs pénze az embereknek!🙂
rdave
13 éve, 1 hete és 3 napjaDe nem lehet, hogy tényleg ex-Xbox felhasználóknak van? Vagy csak a per elkerülése végett került át a stick? Bár lehet csak simán így szeretik a kiosztást a kontroller készítői… 🙂