Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix legfrissebb sajtóközleménye szerint a mai naptól fogva immáron mindenki regisztrálhat az európai régióból is a Final Fantasy XIV: A Realm Reborn bétájára, amelyek PC-n és PlayStation 3 konzolokon is elérhetők lesznek majd. Sajnos azzal kapcsolatban egyelőre még nem jelentett a kiadó, hogy a tesztek mikor fognak elindulni, de bizonyára még januárban sort kerítenek rá, ha már most lehet jelentkezni az első megmérettetésekre, amelynek keretein belül az alkotás első felvonásával ismerkedhetnek meg a fanatikusok.
Amennyiben te is szeretnél majd belekóstolni a soron következő Final Fantasy MMO-ba, itt a nagy alkalom, hogy megadd magadnak az esélyt az első bétára való feliratkozással, amit IDE kattintva tehetsz meg.
vendeg
13 éve, 1 hete és 6 napjaJesszusom, hogy ezt nem képesek abbahagyni!😮
vendeg
13 éve, 1 hete és 6 napjaHa végig akarnám játszani az összes részt, mire sikerülne, öregségben meghalnék. Ma töltöttem a 22-t.😄
rdave
13 éve, 1 hete és 6 napja„If you have a SQUARE ENIX MEMBERS code that came bundled with the initial shipments of FINAL FANTASY XIII (PS3), please enter it here: ”
Ide pontosan mit kellene beírni? 🙂 Van egy regisztrációs kódom a XIII-hoz, de az nem lenne jó ide, viszont van egy régi XIV béta kódom, amit a XIII regisztrálásakor kaptam és még jó is lenne oda. Azt kellene beírni vagy van még valami hülye kód? 😄
rdave
13 éve, 1 hete és 6 napja87 óta folyamatosan létező címnél miért meglepő, hogy sok része van? NFS 94-ben kezdte és több van belőle, mint FF-ből és ha a COD így halad, akkor lazán beéri, pedig az csak 2003 óta van…
marco
13 éve, 1 hete és 6 napjaJó, hát CoD ne is legyen példa.🙂 Hihetetlen micsoda szégyen tud lenni egy-egy sorozat…
rdave
13 éve, 1 hete és 6 napjaJó, de akkor is… 🙂 Nem értem miért kell minden FF hírnél ezt eljátszani. Ráadásul a legutolsó rész is rengeteg helyen pozitív fogattatást kapott, és itt a GameChannel-en is (9.3/10). 🙂
Egyébként ez nem is egészen új játék, csak egy jó nagy patch. 😄
marduk
13 éve, 1 hete és 6 napjaLehet, hogy jelentkezek rá, habár az MMO nem az én világom, de majd kiderül, hogy ez tetszeni fog-e 🙂
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaÚj engine, új harcrendszer, új questrendszer, új sztori… teljesen új játékot készítettek az alapoktól. Azon kívűl, hogy ugyanabban a világban játszódik semmi sem a régi. Ez nagyon messze van egy patchtől. Nem kötözködésből mondom, csak azért mert sokan gondolják, hogy ez csupán egy kiegészítő vagy patch lesz, pedig annál jóval többről van szó.
rdave
13 éve, 1 hete és 3 napjaJogos, de szerintem akkor sem tekinthető új játéknak, ezért is mondtam rá, hogy egy „jó nagy patch”, bár tényleg nem ez a megfelelő kifejezés. 🙂